F1: Ricciardo ünneplése súlyos betegséget okozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 15:22
null
Valtteri Bottas eddig is sejtette, valami nem stimmel a shoeyval (Fotó: AFP)
Az F1-es eredményhirdetéseken a saját cipőjéből pezsgőt ivó Daniel Ricciardo mindig is megosztotta a nézőket. Egyesek szerint vagány, mások úgy vélik, undorító, hogy az izzadt lábbeliből kortyolgat. Ausztrál tudósok megvizsgálták a shoey becenevű jelenséget, és arra jutottak, súlyos következményei is lehetnek a jópofa szokásnak.

Nem Ricciardo volt az első, aki egy ausztrál hagyományt felelevenítve a cipőjéből ivott örömében, de F1-es pilótaként ő szerezte a legnagyobb nyilvánosságot a shoeynak. Nemcsak ő ivott a cipőből, hanem rávette többek között Nico Rosberget, David Coulthardot, Mark Webbert, Christian Hornert, Sir Patrick Stewartot vagy Martin Brundle-t is. Utóbbi a következő versenyen rosszul is lett, és nem tudta ellátni kommentátori feladatát, de gyorsan leszögezte, ennek semmi köze a shoeyhoz.

Pedig lehetett volna, hiszen ausztrál tudósok megvizsgálták, milyen is egy ilyen izzadtság-pezsgő keverék.

Sokan azt hiszik, hogy az alkohol kiöli a baktériumokat a cipőből, de egy bor vagy pezsgő alkoholtartalma olyan alacsony, hogy ebből a szempontból semmit sem ér, sőt, az ital keveréke éppen az ellenkezőjét váltja ki, felgyorsítja a baktériumok szaporodását.

„Senkinek sem ajánlom, hogy borral vagy pezsgővel töltött cipőből igyon – kezdte konklúzióját Vincent Ho doktor úr, aki a vizsgálatot végző csoportot vezette. – A legmeghökkentőbb, hogy egy perc áztatás után izolálható mennyiségűre nőtt az egyik leggyakoribb gennykeltő baktérium, a Staph. A Staphylococcus aureus nem az a dolog, amit az ember szívesen iszik. Ezek okozzák a tüdőgyulladást, a hányásos ételmérgezést, illetve számos kórházi járványt."

Egy sportolót ez ritkán üt ki, de a kevésbé edzett szurkolóknak semmiképpen sem javasolt!

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik