F1: ha a Mercedes igényt tart Oconra, a Force India elengedi

Vágólapra másolva!
2017.10.29. 15:54
Bár még csak nagyjából másfél szezont teljesített Esteban Ocon a Formula–1-ben, máris szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint rövidesen az egyik Mercedesben láthatjuk őt. Ha ez egy nap megvalósul, jelenlegi csapata, a Force India nem próbálna közbelépni.

Esteban Ocon a tavalyi Belga Nagydíjon debütált a Formula–1-ben, amikor Rio Haryantót váltotta a Manornál. Az idei szezon elején feljebb léphetett, ugyanis a Manornál – mely istálló már a 2017-es idény előtt megszűnt – jóval versenyképesebb Force Indiához került Sergio Pérez mellé.Esteban Ocon a tavalyi Belga Nagydíjon debütált a Formula–1-ben, amikor Rio Haryantót váltotta a Manornál. Az idei szezon elején feljebb léphetett, ugyanis a Manornál – mely istálló már a 2017-es idény előtt megszűnt – jóval versenyképesebb Force Indiához került Sergio Pérez mellé.

Erre a Mercedes támogatása adott lehetőséget, ugyanis a fiatal pilóta karrierjét egy ideje a német gyártó segíti. Persze emiatt sokaknak eszébe juthatott, hogy Ocon egy nap a gyári csapatnál köthet ki, Otmar Szafnauer, a Force India sportigazgató pedig leszögezte: ebben az esetben nem állnának az átigazolás útjába.

„Ő a Mercedes versenyzője. A Mercedes finanszírozza a karrierjét, ennélfogva megvan a joga ahhoz, hogy döntsön a sorsáról. Nem akarjuk megakadályozni, hogy egy topcsapatnál versenyezhessen a világbajnoki címért” – mondta Szafnauer.

A szakember hozzátette: jelenleg mindössze annyi biztos, hogy a Force India a következő szezon versenyein is az Ocon, Pérez párossal áll rajthoz, szóval egyelőre korai a francia távozásáról beszélni.

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
3 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
16 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
41 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
12 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
13 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
15 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik