F1: Bottas szerint a Red Bullnak nehéz lesz Kanadában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 17:39
Bár Spanyolország után Monacóban is dobogóra állhatott Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője, a mercedeses Valtteri Bottas kétli, hogy Kanadában is hasonlóan erős teljesítményre lesz képes az osztrák rivális.

Barcelonában a szerencsének is köszönhető volt, hogy Daniel Ricciardót harmadikként intették le, Monacóban pedig a kerékcseréknél tudott az ausztrál Bottas elé vágni, így végül ő állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A Mercedes finn versenyzője szerint nem szabad leírni a Red Bullt az idei szezonban, de nem hiszi, hogy riválisuk a teljesen eltérő kanadai pályán is harcban lesz velük.

„Előbb-utóbb elég versenyképesek lesznek – vélekedett Bottas. – Erős csapatról van szó, amely képes nagyon gyors autókat építeni, szóval nem szabad alábecsülnünk, bár szerintem a kanadai verseny kissé trükkös lesz a számukra.”

A tavalyi Spanyol Nagydíj óta – amikor is az első körben ütközött Lewis Hamilton és Nico Rosberg – Monacóban fordult először elő, hogy egyik Mercedes-versenyző sem állhatott dobóra. A 2016-os világbajnok Rosberg helyére érkező Bottas azonban Kanadában más jellegű versenyre számít.

„Monacóban a gyors köröm az időmérő végén talán az egyik legjobb kör volt, amit valaha is összeraktam, de azon az időmérőn mindenképp. Kanadában azonban minden a leszorítóerőn és a mechanikus tapadáson múlik. Teljesen más típusú pálya, tele van közepesen gyors kanyarokkal és sikánokkal” – mondta a finn.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik