F1: Végre nincs feszültség a Mercedesnél – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.15. 10:42
null
Hamilton nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy köszönetet mondjon Bottasnak (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője ismét megragadta az alkalmat, hogy csapattársát, Valtteri Bottast méltassa, és elismerte, mennyit köszönhet a finnek azért, hogy végül meg tudta nyerni a hétvégi Spanyol Nagydíjat.

Mióta Nico Rosberg visszavonult a Formula–1-ből, és Lewis Hamilton új csapattársa a Williamstől érkező Valtteri Bottas lett, a háromszoros világbajnok többször hangoztatta, hogy mennyire elégedett a Mercedesnél jelenleg uralkodó hangulattal, és nemigen tudna Bottasnál jobb csapattársat elképzelni.

A finn pilóta mellesleg többször segítette őt az elmúlt versenyeken, Bahreinben például csapatutasítás következtében elengedte a győzelemért harcoló Hamiltont, a hétvégi Spanyol Nagydíjon pedig feltartotta a ferraris Sebastian Vettelt, aminek meghatározó szerepe volt abban, hogy a futam végén brit csapattársa diadalmaskodhatott.

Hamilton emiatt igazi csapatjátékosnak nevezte Bottast, de azt is megjegyezte, hogy a Mercedes számára az is jó, hogy idén nem csak az ő versenyzőik harcolhatnak a világbajnoki címért.

„Nagyszerű, hogy csatázhatunk egy másik csapattal, egyszerűen élvezetesebb, mert így nincs feszültség a mi csapatunknál – ismerte el Hamilton. – Az előző versenyen, amikor Valtteri győzött, nem is lehettem volna boldogabb, és kicsit sem gondoltam azt, hogy a fene egye meg, miért ő nyert. Jó munkát végzett, de tudom, hogy ritka, ha csapattársak így vélekednek egymásról."

Sebastian Vettel is kifejtette a Spanyol Nagydíjat követően, hogy Hamilton sokat köszönhet Bottasnak, ugyanis a finn feltartotta az első kerékcseréjét nem sokkal előtte teljesítő németet, ami lehetőséget adott Hamiltonnak arra, hogy csökkentse hátrányát hozzá képest, és a Mercedes más gumistratégiát alkalmazzon nála. A brit pilóta azonban nem is tétlenkedett kitérni arra, mennyire hálás emiatt csapattársának.

„Annak ellenére, hogy Valtteri végül technikai hiba miatt kiesett, meghatározó szerepet játszott a versenyen, így egyértelműen kijelenthető, hogy csapatmunkának köszönhetően tudtuk megnyerni a futamot, de ez is volt az alapvető célunk" – fogalmazott a Spanyol GP győztese.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08