F1: kiderült, miért liheg Hamilton a futamokon a rádióban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.16. 20:43
null
Lewis Hamilton a csapathoz rohanással merítette ki energiatartalékait Barcelonában (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton elárulta, miért liheg a korábbinál sokkal jobban a Formula–1-es futamok alatt a rádiós beszélgetések során.

Az angol már a Spanyol Nagydíj elején is kimerültnek tűnt a rádiós beszélgetések során, és ez a barcelonai futam leintéséig nem változott. Sokan azt hitték, az angol erőnléte nem olyan jó, mint korábban, de Hamilton elárulta, nem erről van szó.

A Ferrari elleni csata kiélezettsége az oka.

„A versenyen az első kanyartól a végéig kőkeményen kellett nyomnom a gázt. Mindent beleadok, amim van, ráadásul az idén már italt sem kérek az autóba, mert azzal, hogy nem iszom a futam alatt, spórolunk az autó tömegén” – mondta Hamilton, kifejtve, nehezen tudta tartani Sebastian Vettel tempóját a verseny elején, a leintés után a bokszba visszatérve pedig utolsó energiatartalékait a csapattársakhoz való rohanással merítette ki.

Toto Wolff csapatfőnök nem aggódik a pilótája miatt, szerinte Hamilton lihegése is azt bizonyítja, hogy mindent belead a versenyen.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08