F1: Ezen még Ernest Hemingway is elámult volna! – lapszemle

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 16:26
null
Hamilton és Vettel újjáélesztette az F1-et (Fotó: AFP)
Az idei szezon eddigi legizgalmasabb versenyét láthattuk a Spanyol Nagydíjon. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel kétszer is kerék a kerék elleni csatát vívott Barcelonában, és egyértelművé vált, hogy a Mercedes és a Ferrari között dől el a vb-cím sorsa. A hétvégi versenyről a világsajtó is csak elismerően tudott írni.

 

OLASZORSZÁG
Gazzetta dello Sport
: A Ferrarinál megvan, ami a világbajnoki címhez kell, és ezt tudják Maranellóban. A tudat, hogy meg lehet nyerni a vb-t, eljutott a Ferrari székhelyére. És ez az igazi szenzáció.
La Repubblica: Vettel, Hamilton és az Adrenalin Nagydíj. Feléledt a múltbeli párharc. A jövő Formula–1-e a múltban kezdődik. A barcelonai verseny úgy vonul majd be a köztudatba, mint az a futam, amelyen az évtizedes unalom után újra felfedezték az F1-et. És ez két tehetségnek, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek, valamint a mögöttük álló csapatoknak, a Mercedesnek és a Ferrarinak köszönhető.
Il Messaggero: A Ferrari és a Mercedes meglépett a többiektől, ketten küzdenek a végső győzelemért. A Ferrari-csapatfőnök Maurizio Arrivabene visszafogottsága is eltűnt, azt mondta: most már biztos, hogy nagyon erős motorjuk van. Barcelona nem hazudik.

NAGY-BRITANNIA
BBC:
Hamiltont az elégedettség lengte körül a Spanyol Nagydíj után. Nagyszerű győzelmet aratott a szezon eddigi legjobb versenyén, amelynek jó esélye van arra, hogy a klasszikusok közé kerül. Ez a diadal nagy lökést adhat Hamilton és csapata önbizalmának.
The Guardian: Ami a Circuit de Catalunyán történt, lenyűgöző volt. A barcelonai történések kombinációja nagy kedvet csinált az idény hátralévő részéhez.
The Independent: Hamilton és Vettel is hangsúlyozta, hogy a 2017-es vb-címről apróságok döntenek majd. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint a szombati időmérő eredménye. A brit bajnok az oroszországi csalódás után ismét formában van, mérnökei javítottak autója beállításain.
Daily Mail: Talán még maga Ernest Hemingway is elámult volna azon a sportos, férfias küzdelmen, amelyet Hamilton és Vettel adott elő vasárnap Montmelóban. A nagy amerikai író úgy vélte, mindössze három sportág létezik: bikaviadal, motorsport és hegymászás. A többi csak játék. A politikai korrektség véget vetett a bikaviadalnak Barcelonában, és a Formula–1 sem olyan veszélyes már, mint korábban, de a Spanyol Nagydíj a drámának és a merészségnek olyan fokát mutatta, amelyet egy ideje már nem láthattunk.
Daily Mirror: Hamilton látványos győzelmével csökkentette hátrányát Vettellel szemben.

NÉMETORSZÁG
Bild:
Hamilton: kerék a kerékhez, győzelem Vettel ellen. És a küzdelem csak fokozódik. Hamilton három évig Nico Rosberggel csatázott a vb-címért, kétszer meg is nyerte azt. Most azonban tényleg mindent bele kell adnia, ha győzni akar.
Abendzeitung: Lewis, az oroszlán.
Frankfurter Allgemeine Zeitung: Hamilton nyerte a királyok csatáját.
Frankfurter Rundschau: Nagyszerű padlógázas show.
Stuttgarter Nachrichten:
Hamilton nyerte a gumipókert. A szocsi kudarc után visszajött és győzött Barcelonában. A diadal a gumistratégián is múlott.

AUSZTRIA
Der Standard:
Vettel sokáig vezetett a Spanyol Nagydíjon, de a végén Hamilton volt a gyorsabb.
Kurier: Hamilton kiharcolta a győzelmet. Kemény munka volt, Vettel nagyon ellenállt.

FRANCIAORSZÁG
L'Équipe:
A rossz rajt után Hamiltonnak mégis sikerült győznie, heves és nagy csatát vívott Vettellel.

SVÁJC
Neue Zürcher Zeitung:
Hamilton nem hagyott esélyt Vettelnek. A Sauber-istálló váratlanul megszerezte idénybeli első pontjait.

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik