F1: Nem dolgoztam volna Ecclestone-nal – Ross Brawn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.21. 16:56
Ross Brawn, a Formula–1 új sportigazgatója elismerte, hogy nem lett volna egyszerű együtt dolgoznia Bernie Ecclestone-nal, hiszen igencsak eltérnek a módszereik a vezetés terén.

Bernie Ecclestone a minap azt nyilatkozta, úgy tudja, Ross Brawn Liberty Mediával kötött szerződésébe belefoglalták, hogy nem kell vele együtt dolgoznia. Brawn ezt cáfolta, és elmondta, hogy ezt nem vette figyelembe döntése meghozatalakor, de az biztos, hogy nem lett volna egyszerű dolga Ecclestone mellett.

„Igazából nem szívesen dolgoztam volna Bernie-vel, de ez nem szerepelt a feltételeim között – emlékezett vissza a Mercedes korábbi csapatfőnöke. – Szórakoztató lett volna a közös munka, és nem lett volna lehetetlen, de Bernie szerette maga csinálni a dolgokat, ráadásul ezt nagyon eredményesen tette.”

Persze Ecclestone-nak is megvolt a maga segítsége, Ross Brawn azonban más nézeteket vall, és hosszabb távban gondolkodik.

„Sose láttam Bernie-t tárgyalni a jelentős partnerekkel – mondta a brit szakember. – Megvoltak az emberei, akik segítettek neki. A szakértője volt a reaktív megközelítésnek, de én nem ezt vallom. Én inkább az előre eltervezett szemléletet kedvelem, ami hosszabb távra szól. Ezzel szemben Bernie mindig azt mondta, hogy ne tervezz hosszú távra, mert nem tudhatod, hogy mi vár rád a folyamat végén.”

Brawn emellett azt is elmondta, hogy az új tulajdonosokkal jobban ki szeretnék venni a részüket a sportágat érintő mindennapi munkából, mint azt elődjeik tették, akik sokszor csak az utolsó pillanatban avatkoztak be.

„Harcolni fogunk az igazunkért. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a korábbi vezetőség nem így tett volna, csak náluk nem volt meg az állandóság – világított rá a problémákra a brit. – Ők akkor avatkoztak be, ha már krízis volt, míg mi szeretnénk a teljes fejlődési folyamat részesei lenni. Úgy hisszük, hogy megvan a jogunk ahhoz, hogy részt vegyünk a szabályok alkotásában, és ki akarjuk venni a szerepünket a feladatokból. A felelősség azonban végső soron az FIA-é, mivel ők a sportág szabályozó testülete.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
10 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35