F1: Briatore szerint Alonso nem megy a Mercedeshez

2016.12.09. 16:36
Flavio Briatore, Alonso mentora leszögezte, Fernando Alonso nem lesz a Mercedes pilótája.

Mint ismert, Nico Rosberg váratlan visszavonulása után a Mercedes már újsághirdetést is feladott a német megüresedett posztjára. Több pletyka is napvilágot látott, hogy az istálló Fernando Alonsót szemelte ki Rosberg utódjának.újsághirdetést is feladott a német megüresedett posztjára. Több pletyka is napvilágot látott, hogy az istálló Fernando Alonsót szemelte ki Rosberg utódjának.

Flavio Briatore viszont leszögezte, Alonso marad a McLarennél, és kitölti a 2017-es szezon végéig szóló szerződését.

„Miért van az, hogy ha valahol megüresedik egy állás, mindjárt Fernandót tartják a legnagyobb esélyesnek a betöltésére?” – tette fel a kérdést az olasz La Gazzetta dello Sportban Briatore azt követően, hogy a spanyol sajtó biztosra veszi, Alonso a fő esélyes Rosberg helyének betöltésére.

„Fernandónak szerződése van a McLarennel, amit tiszteletben tartunk” – mondta Briatore. Az olasz lap emlékeztette rá, hogy Alonsónak a Ferrarival is hátravolt két év a szerződéséből, amikor a McLarenhez szerződött.

„Az más helyzet volt. Akkor volt egy megállapodásunk Luca di Montezemolóval, hogy ha Fernando nem nyer világbajnoki címet 2014-ben, távozhat. Luca megtartotta a szavát, s bár az akkori csapatfőnök, Marco Mattiacci új, hároméves szerződést ajánlott, arra nemet mondtunk” – mondta Briatore.



 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08