F1: Valaki nem akarja, hogy világbajnok legyek – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.02. 11:16
null
Lewis Hamilton nem érti, miért mindig az ő autójában megy tönkre a motor?
Lewis Hamilton választ követel a Mercedestől a Malajziai Nagydíjon történt motorhibája után. Az angol a győzelmével átvehette volna a vezetést a vb-pontversenyben, kiesésével viszont nyolcról 23 pontra nőtt a hátránya a 3. helyen leintett Nico Rosberggel szemben.

„Van néhány kérdésem a Mercedeshez. Túl sok motort vesztettem el az idén – mondta Hamilton a verseny után a BBC-nek. – Nyolc versenyző használ ilyen motort a mezőnyben, és mindig csak az enyém megy tönkre? Valaki válaszoljon arra, miért van ez így? Valaki vagy valami nem akarja, hogy világbajnok legyek.”

„Vadonatúj motor volt, a harmadik szabadedzést, az időmérőt és a versenyt teljesítettem vele. Ebben volt a legkevesebb kilométer azok közül, amelyeket Belgiumban megkezdtünk. A Mercedes 43 motort épített ebben a szezonban, de csak az enyémekkel van baj. Meglehetősen furcsa” – folytatta Hamilton, aki Belgiumban az utolsó sorból indult,mert három új motort is kapott, hogy legyen neki elég a szezon végéig.

„Ez van, jövő héten megint versenyzünk, tovább kell lépni. Ki tudja, mi lesz a többi motorommal? Én erről nem tehetek. Csak azt nem értem, ha van nyolc Mercedes-motoros autó, miért mindig az enyémben megy tönkre a motor? Valami nem stimmel, és ez nem jó érzés” – mondta a vb-pontversenyben 23 pontos hátrányba kerülő Hamilton.

18. MALAJZIAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 310.408 km)
1.
Daniel Ricciardo
ausztrál
Red Bull-TAG Heuer
1:37:12.776
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 2.443 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 25.516 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 28.785 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:01.582 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:03.794 p h.
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:05.205 p h.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:14.062 p h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:21.816 p h.
10. Jolyon Palmer brit Renault 1:35.466 p h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:38.878 p h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
15. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
16. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 46
Lewis Hamilton brit Mercedes 40
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 39
Kevin Magnussen dán Renault 17
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 7
Sebastian Vettel német Ferrari 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 8 11 15 288
2. Lewis Hamilton 6 12 14 265
3. Daniel Ricciardo 1 6 15 204
4. Kimi Räikkönen – 4 14 160
5. Sebastian Vettel – 6 12 153
6. Max Verstappen 1 5 13 147
7. Valtteri Bottas – 1 13 80
8. Sergio Pérez – 2 11 74
9. Nico Hülkenberg – – 10 50
10. Fernando Alonso – – 6 42
11. Felipe Massa – – 9 41
12. Carlos Sainz Jr. – – 8 30
13. Romain Grosjean – – 4 28
14. Danyiil Kvjat – 1 5 25
15. Jenson Button – – 6 19
16. Kevin Magnussen – – 2 7
17. Jolyon Palmer – – 1 1
17. Pascal Wehrlein – – 1 1
17. Stoffel Vandoorne – – 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 553
2. Red Bull-TAG Heuer 359
3. Ferrari 313
4. Force India-Mercedes 124
5. Williams-Mercedes 121
6. McLaren-Honda 62
7. Toro Rosso-Ferrari 47
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 8
10. Manor-Mercedes 1

 

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35