F1: Button elégedett a fejvédő kerettel, Pérez kevésbé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.02. 20:45
Akárcsak az elmúlt versenyhétvégéken, Monzában is többen kipróbálták a fejvédő keretet, amelyet az FIA 2018-ban szeretne bevezetni a Formula–1-ben. Ezúttal Sergio Pérez, Max Verstappen és Jenson Button autójára került fel az elem, de nem teljesen egyezik a véleményük annak alkalmasságáról.

Péreznek felemás véleménye van a fejvédő keretről, ugyanis azt elismerte, hogy a láthatósági viszonyok rendben voltak, azonban egy dolog miatt mégis aggódik.

„Azt kell mondanom, hogy elég jól láttam – nyilatkozta az első szabadedzést követően a mexikói pilóta. – Amiatt viszont aggódom, hogy szükség esetén milyen hamar tudnánk kiszállni az autóból. Szerintem legalább öt másodperccel többre lenne szükségünk, mint a fejvédő nélkül. Amiatt kényelmetlenül érzem magam, hogy ehhez több idő kellene. Azt hiszem, hogy van még min dolgozni, például ezen a téren. Ha kritikus helyzetben vagy, ez az öt másodperc is rengeteget számít."

Jenson Buttonnak ennél jobb volt a benyomása a fejvédőről, de neki is okozott néhány furcsa pillanatot az első szabadedzés, mely során kipróbálhatta az elemet.

„Minden rendben volt, semmi nagyobb problémát nem tapasztaltam – összegezte tapasztalatait a McLaren versenyzője. – Szerintem csak a rajtnál és a bokszkiállásoknál lenne kicsit nehezebb dolgunk, mert nem látnánk olyan könnyen a lámpákat. Kicsit azonban furcsa, főleg hogyha 300 km/órával mész és koncentrálsz az adott kanyarra, de hirtelen ránézel erre a keretre. Olyan, mintha keresztbe állnának a szemeid."

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
5 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik