F1: Örülök, hogy tévedtem Verstappennel kapcsolatban – Häkkinen

Vágólapra másolva!
2016.08.09. 16:25
Mika Häkkinen, a kétszeres finn világbajnok nyíltan ismerte el, hogy tévedett, amikor túl fiatalnak nevezte Max Verstappent a Formula–1-hez, de nem bánja, hogy a holland versenyző rácáfolt meggyőző teljesítményével.

A korábbi versenyző kemény szavakkal illette Max Verstappen debütálását a királykategóriában a 2015-ös szezon előtt, mikor azt mondta, hogy nem hagyná, hogy valaki ilyen fiatalon versenyezzen a Formula–1-ben. Azóta viszont a holland pilóta bizonyította tehetségét és rátermettségét, például a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével, amivel a sportág legfiatalabb futamgyőztese lett. Häkkinen emiatt elismerte, hogy tévedett, de elmondása szerint egyáltalán nem bánja, hogy végül nem neki lett igaza.

„Kritizáltam őt, amikor az F1-be került, mert úgy gondoltam, hogy túl fiatal hozzá – emlékezett vissza a korábbi versenyző. – De örülök annak, hogy tévedtem, és megerősítette a gondolatomat, miszerint a fiatal fiúk és lányok hamarabb készen állnak a mai világban.”

Visszagondolva a saját helyzetére ennyi idősen, Häkkinen szerint a mai felgyorsult világ is közrejátszik abban, hogy valaki ilyen magasra jusson ennyi idősen.

„Nyilvánvalóan Max nagyon jól teljesít, de amikor én voltam 16-17 éves, még gokartoztam, ami szintén nagyszerű volt – mondta a kétszeres világbajnok. – Akkor azt gondoltam, hogy mindenre készen állok, akár arra is, hogy az autóversenyzés csúcskategóriájában versenyezzenek. De akkoriban nem számított normálisnak, hogy az emberek úgy nézzenek rád ennyi idősen, hogy készen állsz egy olyan nagy kategóriában versenyezni, mint a Formula–1. Változnak az idők. Az élet is gyorsabb lett, ami megmagyarázza, hogy a fiatal versenyzők miért kerülnek ilyen pozícióba.”

Legfrissebb hírek

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
12 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
15 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
16 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
17 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
2025.07.29. 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik