F1: Nem könnyű, már nem élvezem ezt az egészet – Kvjat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.17. 09:10
null
Danyiil Kvjatnak össze kell szednie magát a szezon hátralévő részére (Fotó: Reuters)
Danyiil Kvjat elismerte, a Red Bull meggyengítette őt azzal, hogy visszaküldte a Toro Rossóhoz, és Max Verstappent vitte fel a helyére a nagy csapathoz. Az orosz pilóta szerint most újra meg kell tanulnia élvezni azt, amit csinál.

A Red Bull a Spanyol Nagydíjat megelőzően jelentette be a pilótacserét Kvjat és Verstappen között, és akkor úgy tűnt, hogy az orosz jól viseli a lefokozást, azóta azonban változott a helyzet, jóval kevésbé tűnik magabiztosnak és összeszedettnek. Kvjat szerint ennek az a legfőbb oka, hogy a Red Bull lépése miatt egy ideje már nem szerez örömet neki az, amit korábban annyira szeretett.

„A Red Bull által erős versenyzővé váltam, de manapság már nem vagyok elég erős a néhány hónappal ezelőtt történt dolgok miatt, de persze ez nem mentség – utalt az orosz a lefokozásra. – Ezeknek a dolgoknak csak még erősebbé kéne tenniük, de a jelenlegi helyzet egyben el is gondolkodtat magammal kapcsolatban, és ez egyáltalán nem könnyű. Emiatt már egy ideje nem élvezem ezt az egészet, úgyhogy újra meg kell lelnem az örömömet abban, amit csinálok.”

Kvjat természetesen nem örült annak, hogy hirtelen kényszerült váltásra, hiszen az Orosz Nagydíjon még Daniel Ricciardo volt a csapattársa, akit le akart győzni, Spanyolországban viszont már Carlos Sainz Jr. ellen kellett bizonyítania.

„A szezonom ketté lett szakítva, egy év során két kihívással találtam szemben magam. Kivettek engem az egyik küzdelmemből, és átraktak egy másikba. De tovább harcolok, ennyit mondhatok. Remélhetőleg várnak még rám jó dolgok. A legjobb visszajelzést az eredményeim adják magamnak és a többieknek is” – szögezte le a 22 éves versenyző.

Legfrissebb hírek

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
Tegnap, 12:00

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
2026.01.16. 09:24

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35
Ezek is érdekelhetik