F1: Rosberg örül a Red Bull elleni csatáknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 17:01
Nico Rosberg szerint nemcsak a Formula–1-nek, de a Mercedesnek is jót tesz, hogy a Red Bull ekkora fejlődésen megy keresztül, és izgalmas csatákat vívhatnak ellenük.

Bár a szezon elején úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz a Mercedes legnagyobb kihívója, a Red Bull rengeteget fejlődött az elmúlt hónapokban, és többször is sikerült megszorongatnia a bajnoki címvédő csapatot. Nico Rosberg elmondása szerint azonban ez kifejezetten jó, de a következő néhány verseny mindenki számára meghatározó lesz.

„Még mindig mi vagyunk a legjobbak, de mostanság ők a legnagyobb ellenfeleink – nyilatkozta a világbajnoki éllovas. – Persze van, amikor a Ferrari, de ez egyértelműen segít nekünk és jó ellenük csatázni. Érdekes lesz látni, hogy ki mennyit fejleszt, mert egy bizonyos ponttól nyilván mindenki inkább a következő szezonra kezd fejleszteni. Ez lesz a kulcsa az elkövetkezendő néhány futamnak, vagyis hogy ki milyen újdonságokat hoz, és ki tartalékol inkább a jövő évre."

Rosberg azt is elmondta, nagyon élvezte a Max Verstappen elleni csatát Silverstone-ban, de ez is csak arra világított rá, hogy nagyon is oda kell figyelniük az osztrák csapatra.

„Jó volt csatázni ellene Silverstone-ban, de rajtuk kell tartani a szemünket. A Red Bull gyors az átmeneti gumikon, de ezt már tudtuk. Mindig is gyorsak voltak, és sajnos Max megelőzött engem, de jó csata volt. Valószínűleg a határon autózott, és nagyon élveztem, mikor visszavehettem a pozíciómat" – mondta Rosberg.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
19 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik