F1: bizarr – ezért nem láthatták a britek a legendás csatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.08. 11:54
null
A Surtees-istálló autója a BBC szerint nem családoknak való reklámmal
Már filmet is készítettek az 1976-os Formula–1-es idényből, amely során Niki Lauda és James Hunt rendkívül izgalmas csatában vívott a világbajnoki címért. Azt azonban kevesen tudják, főleg Magyarországon, hogy ebből a brit közönség szinte semmit sem látott a televízióban – méghozzá egy szponzori szerződés miatt.

Amikor a legendás kommentátor, Murray Walker 1976 márciusában megérkezett, a vb-sorozatba nem beszámító Brands Hatch-i Race of Champions viadalra, egyik BBC-s kollégája azzal fogadta, nem biztos, hogy lesz közvetítés. A döbbent kommentátornak a Surtees-istálló új szponzori szerződésével magyarázták a bizonytalan helyzetet.

Az F1 akkor már az egyik legnépszerűbb sportág volt Nagy-Britanniában, és ez nagyban a televíziós közvetítéseknek volt köszönhető.

A pilótaként 1964-ben vb-t nyerő Surtees a nehéz anyagi helyzettel küzdő csapatát a Durexszel kötött szponzori szerződés tartotta életben, de a BBC vezérkara úgy vélte, egy családi tévéprogramban elfogadhatatlan az óvszer reklámozása. Főleg úgy, hogy a hófehér autón csak a hatalmas felirat látható – a dohányreklámokkal akkoriban még semmi gond sem volt. Vitáztak egy sort, Surtees nem engedett, a BBC összepakolt, és elhagyta a pályát.

A vezetőség úgy döntött, amíg Surtees autói így versenyeznek, nem ad futamot élőben. Így maradt le a brit közönség honfitársa, Hunt és az osztrák Lauda eposzba illő küzdelméről. Az angol McLaren-pilóta spanyolországi kizárásáról, amit később visszavontak. A Brit Nagydíjon hatalmas tömeg előtt aratott győzelméről, miután a versenyigazgató alig engedte elrajtolni. Az osztrák ferraris nürburgringi balesetéről, majd monzai hősies visszatéréséről.

A lapokban megjelent híradásokból felcsigázott, korábban élő közvetítéshez szoktatott szigetországi közönség a legjobb esetben is egyhetes késéssel kapott egy-egy rövid mozgóképes összefoglalót a legutóbbi futamról.

Niki Lauda és James Hunt eposzba illő küzdelméből már filmet is készítettek
Niki Lauda és James Hunt eposzba illő küzdelméből már filmet is készítettek

A brit tévétársaságok (a BBC mellett az ITV-nek volt joga a közvetítésre) az idényzáró Japán Nagydíjra engedtek a népharagnak, és a nagy küzdelem utolsó fejezetét élőben közvetítették.

Angliában 1978 óta minden futamot élőben közvetít valamelyik csatorna. A BBC friss cikkében az akkori televíziós szerkesztő még mindig Surteest hibáztatja a kialakult helyzet miatt, de a ma már 82 éves legenda azt mondta, amíg sajnálta a közönséget, máshogy nem tarthatta életben csapatát.

„Az egészben az volt a legfurcsább, hogy a brit kormány akkoriban mindent megtett az óvszer népszerűsítéséért” – mondta Surtees.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35