F1: Még két évig biztosan maradok – Alonso várja 2017-et

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.06. 11:11
Bár arról is pletykáltak, hogy ha az idei F1-es teszten nagyon kiábrándító formát mutat a McLaren-Honda, Fernando Alonso már az idei világbajnokságon sem indul el, a spanyol pilóta kijelentette, mindenképpen kitölti a 2017-es szezon végéig szóló szerződését a McLarennél. Már csak azért is, mert kíváncsi rá, milyenek lesznek jövőre a sokkal gyorsabbnak ígért autók.

„Az F1-es autók most nagyon lassúak, nem igazán élvezetes vezetni, de akármi is van, még két évig biztosan maradok, aztán akkor meglátom, bírja-e még a szervezetem – idézte az As a spanyol pilótát. – Nagyon kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a 2017-es autók, majd ha beleülök, elgondolkozom a jövőmről. Nem tudom, mikor hagyom abba, de ha egyszer kiszállok a versenyautókból, már biztosan nem ülök vissza. Viszont még egy Le Mans-i 24 óráson mindenképpen el akarok indulni.”

A spanyol szerint a McLarennek nem lesz még egy olyan borzasztó éve, mint 2015.

„Jobb lábbal keltünk, nem azt mondom, hogy azonnal a győzelemért csatázunk, de teljesen más lesz, mint tavaly. Nagyon motivált vagyok, persze a Mercedesnél van a legjobb autó. A McLaren azonban mindent megtesz azért, hogy boldoggá tegyen – mondta Alonso, aki úgy véli, még mindig bárkit le tudna győzni a mezőnyből. – Nem én vagyok a legtehetségesebb versenyző, nem vagyok a legjobb sem vízen, sem szárazon, sem Monacóban, de egyenlő feltételek mellett bárkit le tudok győzni.”

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
21 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
23 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik