F1: a legtöbben a végén jöttek rá, melyik a nyerő gumi – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.20. 10:33
null
Piros: szuperlágy, sárga: lágy, fehér: közepesen kemény. Teli szín: új gumi, üres fekete: használt abroncs
Az Ausztrál Nagydíjon volt lehetőség rá először, hogy akár háromféle, száraz pályára való gumin is száguldjanak a pilóták. A 22 fős mezőnyből tízen végig is zongorázták a Pirelli skáláját, köztük a futamgyőztes Nico Rosberg is, aki használt szuperlágy gumikon rajtolt, bokszkiállásakor lágyakra váltott, majd a piros zászlós szünetben közepesen kemény gumikat kapott, amelyekkel a célig ment.

Érdekes, hogy a sebesség tekintetében versenyképes, de a lágyabb keverékeknél tartósabb közepesen kemény gumit többen csak a legvégére tették fel. Az egyetlen pilóta, aki a rajttól ezt használta volna, Danyiil Kvjat volt a Red Bull-lal, de ő a rajtrácsig sem jutott el.

A FOM grafikáján kerékcserének tüntetik fel azt is, amikor valaki ugyanazzal a gumival kezdte újra a versenyt a piros zászlós szakasz után – ezt mutatja Hamiltonnál az üres fekete közepesen kemény gumis jel, illetve a Ferrariknál az üres fekete piros karika.

A 16 célba érőből 14-en azokon futottak be.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
10 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02