F1: így sodorta magát a szakadék szélére a Red Bull-istálló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 18:07
null
A nagy vállalatok tartanak a Red Bulltól, a Mercedes és a Ferrari sem ad motort neki (Fotó: Reuters)
Az F1-es idény utolsó hónapjába értünk, de még mindig nem lehet tudni, hogy a legutóbbi hat szezonból négyen az egyéni és a csapat-világbajnoki címet is megszerző Red Bull-istálló elindul-e a 2016-os idényben. Az osztrák energiaital-gyártónak egyelőre nincs motorszállító partnere, s úgy tűnik, nem is lesz – pedig most már bármilyen hajtásláncot elfogadna.

A Red Bull önmagát hozta ilyen nehéz helyzetbe azzal, hogy elmarta magától a Renault-t. A francia gyártó partnereként 2010-től 2013-ig mind a négy világbajnoki címet megnyerte, de a Renault nagyon elbaltázta az új turbómotort és a köré épített bonyolult energia-átalakító rendszert. A Red Bull vezetői tavaly és az idén is nyíltan bírálták a motorszállítót, aminek több oka lehetett.

A négy csodás év után a Red Bull nehezen viselte a legyőzött szerepkörét, hiszen más egy sikersorozat után nem nyerni, mint az előtt. A 2010-es idényt megelőzően a Red Bull még ígéret volt, a hegy csúcsa felé kapaszkodott, a 2014-es szezon rajtja óta viszont mindenki a bukott bajnokot látja benne. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, főleg, ha tudja a csapat vezetősége, hogy az autója továbbra is a legjobbak egyike, a kudarc oka viszont a kívülről érkező motor – ezzel semmit sem tehet, bízni kell a partnerben.

Épp itt van a bibi: biztatás helyett nyílt támadást indított a Renault ellen, nem tartott sokáig a türelmi időszak. A Red Bull vezetősége korábban egy-egy kellemetlen nyilatkozattal a Pirellinél elérte, hogy változtasson, és számára kedvező gumikat gyártson, amelyekkel nyerni tud. Talán ez a remény volt a háttérben a Renault-t ért támadások során is. Ám a Renault képtelen volt változtatni, a szabályok megtiltották a korlátlan fejlesztést, megkötött kézzel pedig képtelenség utolérni a Mercedest.

A vereséget nehezen viselő Red Bull-vezetőségből elege lett a Renault-nak, és a két fél megegyezett abban, hogy nem lehet közös jövőjük. Ám a motorszállítási szerződés a 2016-os szezon végéig szól, és azt még fel kell bontani. A két fél egyelőre nem tette ezt meg, és lehet, hogy emiatt marad a Red Bull 2016-ban is az F1-ben.

A csapat a nyáron kikiáltotta, hogy új motorszállítóra lenne szüksége, és a Ferrari, majd a Mercedes is jelezte, lehet szó a megállapodásról.

Csakhogy a Mercedes mást kommunikált a cég irányítása révén, és mást, mint versenyistálló. Előbbi természetesen benne volt, hogy a vállalat nevét egybeforrasszák a fiatal nemzedéket meghódító Red Bull-lal, míg utóbbi nem akarta, hogy a riválisa a saját motorjával győzze le. A kártyákat ügyesen keverő Toto Wolff a nyáron jelezte a Red Bullnak, hogy addig nem tárgyalhatnak érdemben, amíg él a 2016-os szerződés a Renault-val. Mire pedig kezdtek volna komolyra fordulni a tárgyalások, Wolff meggyőzte a vállalat vezetőségét arról, hogy hatalmas öngólt lőnének, ha arra a néhány évre, amíg a Red Bull előkészíti az Audival közös jövőjét, éppen az ő hajtásláncukat adnák oda mintapéldánynak.

Mire véget ért a nyári szünet, a Mercedes döntött, és az ősz elején a Red Bull rádöbbent, a német szál halott.

A Ferrari részéről is képmutatást lehetett tapasztalni, az olaszok ugyanis egy évvel korábbi évjáratú motort kínáltak, de ezt az első ígéretükkor nem tudatosították a közvéleményben. Helmut Marko szivárogtatta ki ezt az információt, azzal kiegészítve, hogy felháborítja, amint a Scuderia vezetősége szórakozik vele.

A Ferrari ezt követően a régi motorról szóló ajánlatát is visszavonta, állítólag azért, mert a Red Bullt azzal is elég veszélyesnek tartotta. Az új hajtásláncok fejlesztési görbéje ugyanis évről évre kevéssé ível felfelé, fogynak az elérhető plusz lóerők, és egyre kisebb a különbség egy-egy hajtómű-generáció között.

A Mercedes és a Ferrari visszakozása után a Red Bull vezetősége egyre hevesebben beszélt az esetleges kivonulásról, amely máig a lehetőségek egyike.

Mint ahogy a Honda-motor használata is az. Pár hónapja elképzelhetetlen lett volna, hogy a Red Bull a Hondánál kopogtasson, de most úgy tűnik, a csapat jövője attól függhet, hogy a McLaren áldását adja-e arra, hogy japán partnerének a Red Bull legyen a második csapata. A Honda állítólag megígérte az FIA-nak és a FOM-nak, hogy 2016-ban két csapatnak szállít, azaz ezen a szálon is elképzelhető fordulat.

Az utolsó esélyt a Renault-val még mindig élő szerződés jelentheti, hiszen Dietrich Mateschitz is beletörődött már, hogy a csapatnak nem lesz versenyképes motorja 2016-ban. Ahhoz képest, hogy korábban azt mondta, erős hajtómű nélkül kiszáll, már ez is előrelépés.

November 22-ig minden kiderül. Vagy nem…

Eltűnik a Red Bull? Még mindig nem lehet tudni (Fotó: Red Bull)
Eltűnik a Red Bull? Még mindig nem lehet tudni (Fotó: Red Bull)
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
10 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik