F1: megvan a másik Manor-pilóta, a Saubernél még van kérdőjel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.10. 13:21
A Marussia jogutódjaként az F1-ben induló Manor-istálló hivatalosan is bejelentette, hogy az idény első néhány futamán a spanyol Roberto Merhi lesz az egyik pilótája.

A 23 éves pilóta szereplése egyelőre csak az Ausztrál Nagydíjon biztos.

Merhi 2009-ben a Formula–3-as Euroszériában már versenyzett a John Booth-vezette Manor-istállóban, most visszatér korábbi főnökéhez.

„Végre bejelenthettük, amiről régóta álmodtam, már nem csak edzésen, teljes versenyhétvégén is vezethetek F1-es autót. Tudom, hogy a tavalyi motorral és nagyrészt a tavalyi kasztnival esélyünk sem lesz a többiekkel csatázni, de mindent beleadok” – mondta Merhi, aki Will Stevens csapattársa lesz Melbourne-ben.

A Manor az első futamokon a tavalyi autó átépített verziójával versenyez, az idei kocsi az idény későbbi részén debütál. A Ferrarival kötött egyezség szerint a csapat az olaszok 2014-es erőforrását használja a teljes szezonban.

Ezzel majdnem teljes az Ausztrál Nagydíj mezőnye. A Manor-pilóták rajtszámai még nem ismertek, és a Sauber felállása sem végleges, Giedo van der Garde ugyanis beperelte a csapatot, és ha szerdán a javára ítél a bíróság, a csapatnak muszáj beültetnie egyik autójába.

A 2015-ÖS HIVATALOS RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44 Lewis HAMILTON (brit) Mercedes Mercedes
6 Nico ROSBERG (német) Mercedes Mercedes
3 Daniel RICCIARDO (ausztrál) Red Bull Renault
26 Danyiil KVJAT (orosz) Red Bull Renault
19 Felipe MASSA (brazil) Williams Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Williams Mercedes
5 Sebastien VETTEL (német) Ferrari Ferrari
7 Kimi RÄIKKÖNEN (finn) Ferrari Ferrari
14 Fernando ALONSO (spanyol)* McLaren Honda
22 Jenson BUTTON (brit) McLaren Honda
27 Nicolas HÜLKENBERG (német) Force India Mercedes
11 Sergio PÉREZ (mexikói) Force India Mercedes
33 Max VERSTAPPEN (holland) Toro Rosso Renault
55 Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Toro Rosso Renault
8 Romain GROSJEAN (francia) Lotus Mercedes
13 Pastor MALDONADO (venezuelai) Lotus Mercedes
9 Marcus ERICSSON (svéd) Sauber Ferrari
12 Felipe NASR (brazil) Sauber Ferrari
? Will STEVENS (brit) Manor Ferrari
? Roberto MERHI (spanyol)
Manor Ferrari
*Alonso helyett Ausztráliában Kevin Magnussen indul

 

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
12 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
14 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
19 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
21 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
22 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30