F1: elfújta a szél a silverstone-i boxépület tetejét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.31. 16:50
null
A sérült tetőszerkezet Silverstone-ban
A hétfő éjszakai viharos szél letépte az F1-es Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i versenypálya új boxépületének tetejét. A pálya tulajdonosai szerint csak „kozmetikai” kár esett, a júliusi verseny megrendezése nincs veszélyben.

Közép-Angliában vasárnap délután és hétfő éjszaka is erős szél tombolt, a silverstone-i versenypálya 2010-ben megépült boxépületének tetőszerkezetében is kárt tett, egy részét lefújta az épületről.

„Csúnyának tűnik a helyzet, a sérülés valójában csupán kozmetikai, az épület struktúrájában nem esett kár, a funkcióját is el tudja látni. A tetőt rögzítenünk kell, és az épület közelében szétszóródott elemeket is össze kell szednünk, a történtek a hét végi versenyek megrendezését sem akadályozza meg, s nincs veszélyben az FIA sportautó-világbajnoki idénynyitója sem április második hétvégéjén” – közölte Silverstone sportigazgatója.

A Brit Nagydíjat július 5-én, három héttel a Magyar GP előtt rendezik meg Silverstone-ban.

Ilyen az ép boxépület, a kár a túlsó végén esett
Ilyen az ép boxépület, a kár a túlsó végén esett

 

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35