Német Nagydíj: Nem biztos, hogy lesz futam idén - Ecclestone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.22. 11:19
null
A tavalyi futam után bizony nem tömegek özönlöttek a pályára (Fotó: Reuters)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú embere szerint kérdésessé vált a Német GP sorsa a 2015-ös versenynaptárban. Az F1 ura ezt az anyagi problémákkal és az alacsony nézőszámmal indokolta.




A 2007-ben kötött megállapodás értelmében a két klasszikus pályán felváltva rendezik a Német Grand Prix-t, Ecclestone a múlt héten látszólag elvetette a nürburgringi visszatérés lehetőségét 2015-ben a kevés néző miatt. Úgy tűnik azonban, hogy most már az ismétlésre készülő Hockenheim helye sem biztos a versenynaptárban.

Hiába küzdött bajnoki címért a német Nico Rosberg a Mercedes volánja mögött, a 2014-es hockenheimi Grand Prix-n történelmi mélységekbe esett a versenyre látogató rajongók száma. A csökkenő érdeklődés mellett anyagi problémák is felvetődtek a pályák tulajdonosainál.

„Mindent megteszünk, hogy ne tűnjön el ez a két legendás pálya – nyilatkozta Ecclestone a SkySportsnak –, de ha elmarad a futam, az amiatt lesz, mert a tulajdonosok nem engedhetik meg maguknak a versenyhétvége költségeit.”

A Schumacher-érában elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyen német rendezésű verseny, de 2015-re ez az eshetőség valós veszéllyé vált. A tavaly domináló Mercedes, valamint a 2010 és 2013 között négy világbajnoki címet szerző Sebastian Vettel sikerei ellenére majdnem kétszer annyian látogattak ki a silverstone-i Brit Nagydíjra az előző idényben, mint a Hockenheimringre.

„De már úgy is van egy – utalt a német futamra a versenynaptárban szellemesen Ecclestone. – Ausztriában.”

Más kérdés, ettől a poéntól Németországban ki mennyire fogta a hasát. Legfeljebb kínjában…

„Őszintén nem értem, meglep, hogy ide jutottunk – folytatta Ecclestone. – Talán a német rajongók hozzászoktak ahhoz, hogy Schumachert látják a pályán, és mióta visszavonult Michael, hiányzik nekik.”

Végleges döntés még nem született, és jelenleg is folynak a tárgyalások mindkét pálya tulajdonosi körével, de ha nem teljesülnek a feltételek, 1960 után újra előfordulhat, hogy Németország nem rendez Formula–1-es futamot.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
21 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik