F1: Vettel vasárnap a boxból rajtol, de indul az időmérőn

2014.10.31. 19:04
A Nemzetközi Automobil-szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel a boxutcából rajtol a vasárnapi Amerikai Nagydíjon. A Red Bull német pilótája már három hete Szocsiban elárulta, hogy büntetést fog kapni, mert teljes motorcserére lesz szüksége, és átlépi az egy szezonra meghatározott limitet.

A szabályok szerint, ha a hat fő részből álló hajtóműn egynél több elemből lesz szükség a hatodikra, a versenyzőt nem visszasorolják a rajtrácson, hanem a boxból kell rajtolnia. Vettelnél pedig a belsőégésű motoron felül a további öt alkatrészből is az autóba kerül a hatodik.

Vettelnek így részt sem kellene vennie az időmérőn, de mivel a Caterham és a Marussia nem indul Texasban, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke megígérte, Vettel az első szakaszban mindenképpen a pályára gurul, hogy ezzel is bizonyítsa tiszteletét a nézők felé.

A Marussia és a Caterham távolmaradása miatt a hét végén, illetve Brazíliában több teljes motorcsere várható, hiszen mivel négy autóval kevesebben indulnak, könnyebb felzárkózni a pontszerző helyekre.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
14 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
16 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
16 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
19 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35