F1: Bianchi horrorbalesete a balszerencse számlájára írható

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 13:37
A körülmények szerencsétlen összejátszása miatt történt a szuzukai pálya szóvivője szerint a vasárnapi Formula–1-es Japán Nagydíjon az a baleset, amelyben Jules Bianchi, a Marussia francia pilótája egy mentést végző darunak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett.

„A pályabírók dupla sárga zászlót lengettek Adrian Sutil autójának mentése miatt, ez pedig mindig azt jelenti, hogy az elhaladó versenyzőknek le kell lassítaniuk olyan tempóra, amelyről még az adott körülmények között, vészhelyzet esetén meg tudnak állni” – nyilatkozta kedden Mijazaki Maszamicsi, aki hozzátette, a balszerencse az volt, hogy Bianchi éppen ezekben a pillanatokban haladt át egy vízátfolyáson, ezért a gumik nem tapadtak az aszfalthoz, a pilóta pedig képtelen volt lassítani.Adrian Sutil autójának mentése miatt, ez pedig mindig azt jelenti, hogy az elhaladó versenyzőknek le kell lassítaniuk olyan tempóra, amelyről még az adott körülmények között, vészhelyzet esetén meg tudnak állni” – nyilatkozta kedden Mijazaki Maszamicsi, aki hozzátette, a balszerencse az volt, hogy Bianchi éppen ezekben a pillanatokban haladt át egy vízátfolyáson, ezért a gumik nem tapadtak az aszfalthoz, a pilóta pedig képtelen volt lassítani.

SZAVAZÁS

Jules Bianchi szuzukai balesete után változtatnak-e valamit a biztonsági szabályokon a Formula–1 irányítói?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az eső erőteljesen rákezdett, a pálya vizes volt, de nem annyira, hogy emiatt meg kelljen szakítani a futamot. Azt hiszem, a versenybíróság ugyanígy értékelte a szituációt” – mondta még a szóvivő.

A 25 éves Bianchi a szuzukai futam 41. körében csúszott ki a pályáról, és az egy körrel azelőtt ugyanott balesetet szenvedő Adrian Sutil autóját kiemelő darunak ütközött. Bianchit eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, azóta a jokkaicsi Mie kórházban fekszik.

Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone független vizsgálatot sürget az ügyben, Jean Todt, a nemzetközi szövetség (FIA) elnöke pedig még hétfőn „teljes és részletes” beszámolót kért Charlie Whiting versenyigazgatótól a Japán Nagydíjon történtekről.

A francia pilóta szülei – Christine és Philippe Bianchi – hétfőn érkeztek meg Jokkaicsibe, Gérard Saillant, a FIA orvosi bizottságának elnöke, valamint Bianchi ügynöke, Nicolas Todt pedig kedden csatlakozott hozzájuk. Matteo Bonciani, az F1 szóvivője hétfő este kritikusnak, de stabilnak nevezte Jules Bianchi állapotát.

Martin Brundle korábbi F1-es pilóta – aki manapság kommentátorként dolgozik – aktív versenyzőként nagyon hasonló balesetet szenvedett, mint most Bianchi.

„Majdnem meghaltam egy ugyanilyen esetben, épphogy elkerültem a darut, de emlékszem, becsuktam a szemem, s azt gondoltam, itt a vég” – mondta Brundle, majd hozzátette: már jó ideje felhívta a figyelmet arra, hogy a mentést végző járműveknek nincs helyük a bukótérben.

A legutóbbi, súlyos fejsérüléssel járó, F1-es pilótát érintő baleset a Magyar Nagydíjon történt: a 2009-es hungaroringi hétvégén az akkor még a Ferrarinál versenyző brazil Felipe Massát találta fejbe az előtte haladó autóról lerepülő rugó. Massa az eset után felépült, s most a Williamsnél vezet.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
7 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
10 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik