F1: 99 százalék, hogy Hamilton és Rosberg marad - Wolff

MTI MTIMTI MTI
2014.10.01. 11:16
Toto Wolff csapatfőnök szerint 99 százalék az esély arra, hogy jövőre is a világbajnoki címért idén ádáz csatát vívó Nico Rosberg és Lewis Hamilton lesz a Mercedes Formula–1-es istálló két pilótája.

A Sport Bildnek nyilatkozó szakember a maradék egy százalékról így fogalmazott: „Mindig számolni kell a váratlan helyzetekkel. Az életben semmi sem százszázalékosan biztos."

Rosberg néhány hete hosszú távra meghosszabbította a szerződését, Hamiltonnal viszont csak a szezon vége után kezdődnek meg az egyeztetések. Wolff azt mondta: ahogy befejeződik az idény, leülnek a brit versenyzővel, és remélhetőleg a 2015 utáni időszakra vonatkozóan is megállapodnak egymással. Amikor 2013-ban Hamilton a McLarentől a Mercedeshez igazolt, három évre írt alá.

A vasárnapi szuzukai Japán Nagydíj előtt Hamilton vezet összetettben 241 ponttal, német csapattársának, a második Rosbergnek 238 pontja van. A vb-sorozatból a most hétvégivel együtt még hat futam van hátra.

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 15:07

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik