F1: a McLaren szerint Ricciardo szabálytalan üzenetet kapott

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 11:53
Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke furcsának találja, hogy nem büntették meg a Szingapúri Nagydíjon Daniel Ricciardót, akinek a Red Bull versenymérnöke kétszer is szólt a futam alatt, hogy kerülje a rázóköveket. A rádiós üzenetek új, szigorított megközelítése szerint vezetéstechnikai tanácsot már nem lehet adni a pilótáknak.

„Semmivel sem volt nehezebb a versenyünk az új rádiós korlátozás miatt, de most már jobban figyelünk más csapatok üzeneteire is, nem közölnek-e olyat a pilótával, mint amit a Red Bull kétszer is üzent Ricciardónak. Egyértelműen kódolt üzenet volt, de az FIA-nak kell megvizsgálnia az esetet, nem nekem. Furcsa volt, egyszer még talán elment volna, de kétszer már sok volt" – jegyezte meg Boullier.

Christian Horner a felvetésre azt válaszolta, csak úgy szóltak erről Ricciardónak, hogy előtte konzultáltak Charlie Whiting FIA-versenyigazgatóval.

„Természetesen megkérdeztük Charlie-t, szólhatunk-e Danielnek arról, hogy gond lehet az autójával – mondta Horner. – Azért figyelmeztettük Dant, mert mikor a rázókőre ment, kárt tett az elektromos tárolórendszerben. Ez praktikus tanács volt, meg kell találnunk a józanság határát a rádiós tilalomban."

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik