F1: Hamiltonéknál telefonon tett rendet a Mercedes-főnök

MTI MTIMTI MTI
2014.07.30. 15:28
null
A jövőben Hamiltonéknak be kell tartaniuk a rádión érkező utasításokat (Fotó: Action Images)
Megegyezés született a Mercedes-istállón belül azután, hogy Lewis Hamilton semmibe vette a kapott instrukciókat a vasárnapi Formula–1-es Magyar Nagydíjon.

Toto Wolff csapatfőnök a mogyoródi GP során felszólította a brit versenyzőt, hogy engedje el márkatársát, a világbajnoki pontversenyben éllovas Nico Rosberget. A Hungaroringen tavaly győztes Hamilton azonban nem engedelmeskedett, s végül megszerezte a harmadik helyet, míg német riválisa negyedik lett.

„Mindkettejükkel másfél órát beszéltem telefonon. Abban maradtunk, hogy a rádión érkező utasításokat betartják, még ha azok irracionálisnak is tűnnek” – jelentette ki szerdán Wolff, aki felidézte, hogy a szezon elején aláírt megállapodás szerint nem szabad akadályozni a más stratégiával versenyző márkatársat.

Az osztrák csapatfőnök hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy nem ad több utasítást pilótáinak a futamok közben, mivel a hátralévő viadalokon már nem várható el, hogy tekintettel legyenek egymásra.

Az egy hónapos nyári szünet előtt Rosberg 11 pontos előnnyel vezet Hamilton előtt. A két pilóta a szezon során többször is összetűzésbe keveredett, és a hírek szerint egy ideje nincsenek beszélő viszonyban egymással. Rosberg jelenleg Dél-Franciaországban készül a hétvégén sorra kerülő templomi esküvőjére, Hamilton pedig az Egyesült Államokban nyaral.

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
9 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik