F1: a Red Bull és a Ferrari óvást fontolgatott a Mercedes ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.21. 10:45
A Ferrari és a Red Bull vezetői is fontolóra vették, hogy megóvják a Német Nagydíjat, miután Lewis Hamilton Mercedesébe az időmérő után más márkájú féktárcsát szereltek, mint amilyenekkel az időmérőn szerepelt. Az FIA biztonsági okokból engedélyezte a cserét büntetés nélkül, ami meglepte a két riválist.

„A verseny előtti értekezleten szóba került az ügy, de végül úgy döntöttünk, nem keveredünk bele, semmi értelme a mostani helyzetünkben egy ilyen jellegű vitát nyitni" – mondta Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke.Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke.

Christian Horner, a Red Bull főnöke úgy fogalmazott, meglepte a csapatát az FIA engedékenysége.

„Ez a módosítás az autó szerkezetét változtatja meg, hiszen más gyártótól származó féktárcsa került az autóba, más karakterisztikával, amiről még maga a pilóta is azt mondta, hogy más érzés vele autózni. Ez nagyon érdekes – mondta Horner. – Jó lenne, ha a szövetség tisztázná, mit lehet megtenni az időmérő és a verseny között az autóval, milyen szabályok vonatkoznak a parc fermére. Nem tudom, mivel magyarázzák meg az engedélyt."

A futamot megnyerő Nico Rosberg szerint hiába cserélhet a Mercedes a Brembo és a Carbon Industrie féktárcsái között, továbbra sincs megoldva az istálló leggyengébb pontjának számító kérdés.

„Az időmérőn nagyon sok gond volt a fékekkel, és a versenyre sem szűnt meg a baj. A csapat dolgozik az ügyön, de még nincs meg a megoldás. A verseny végén a kopott gumikon lassabb voltam, mint a mögöttem haladók, gyakran leblokkoltak a kerekek fékezéskor, ez bizony probléma" – mondta Rosberg, de arra nem tért ki, hogy a FRIC felfüggesztési rendszer eltávolítása milyen hatással volt a fékezésre. Annak viszont örült, hogy a módosítások után is a Mercedes maradt a legjobb csapat.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
16 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik