F1: Vettel nem megy el Newey áthelyezése miatt - Horner

2014.06.10. 13:36
Sebastian Vettel nem fog szerződése lejárta előtt távozni a Red Bulltól csak azért, mert Adrian Newey kikerül a Formula–1-es projektből, és a jövőben csak tanácsadóként vesz részt benne – legalábbis így gondolja a csapatfőnöke, Christian Horner.

Newey az új szabályok szűk korlátai miatt döntött úgy, hogy kiszáll az F1-es programból, és a Red Bullon belül más területeken érvényesíti nagyszerű tervezői képességeit. Vettel a hét végén azt mondta, hogybár hosszú távra szól a szerződése (sajtóhírek szerint 2017 végéig), „ha a jövőről kérdeznek, most csak rövid távban tudok gondolkozni".

Emiatt a fél mondat miatt kérdeztek rá Hornernél, hogy aggódik-e Vettel esetleges váratlan távozása miatt.

„Adrian nem visszavonul, hanem más szerepkörbe kerül. Ha szükségünk lesz a segítségére, ott lesz velünk, tanácsadóként mindenképpen számíthatunk rá, a műszaki stábunk pedig elég tehetséges – mondta Horner. – Sebastian nem fogja elárulni a szerződése részleteit, de rengeteg sikert ért el velünk, és eszembe sem jut kételkedni abban, hogy a következő években is velünk lesz."

Vettel összes világbajnok gépét Newey tervezte, és Horner megerősítette, hogy a 2015-ös autó tervezését és építését is ő irányítja, a következő szerepkörét (vitorlás tervezése az Amerika-kupára) csak a 2015-ös idény rajtjától tölti be.

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18