F1: Button szerint Hamilton Kanadában elsöpri Rosberget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.27. 16:30
Jenson Button szerint Lewis Hamilton képes lesz erősebben visszajönni a Kanadai Nagydíjon a Nico Rosbergtől Monacóban elszenvedett veresége után. Ezt arra alapozza az angol, hogy amikor csapattársak voltak a McLarennél, őt is elsöpörte már Hamilton egy-egy nézeteltérés után.

A német Auto Motor und Sport hozzáfért néhány olyan telemetriai adathoz, amely szerint Nico Rosberg akár szándékosan is kicsúszhatott az időmérőn a Mirabeau-ban: a német pilóta hét kilométer per órával gyorsabb volt a kanyar előtti sebességmérő ponton, és tíz méterrel később fékezett, mint a végül a pole pozícióját érő körében. Ám a lap azt is hozzátette, hogy Rosberg és Hamilton is 8-8 méterrel később fékezett az egyes kanyarban, amelyet mindketten gond nélkül be tudtak venni.

Jenson Button szerint ezek a kérdések már nem számítanak, a McLaren pilótája Lewis Hamilton korábbi csapattársaként úgy véli, az angol Kanadában egyértelmű választ ad Rosbergnek.

„Akár szándékos volt Nicótól, akár nem, Lewis azt fogja gondolni, hogy az volt, ami természetes, ha a vébécímért csatáznak. Lewist feltüzelte az eset, emlékszem, a McLarennél, ha valami gondja volt velem vagy a csapattal, nagyon rossz versenye után érzelgős és szókimondó volt, aztán jött a következő futam, amelyen megsemmisített – mondta Button, aki az utolsó közös idényüket hozta elő példaként. – Emlékszem, Belgiumban ki volt akadva arra, hogy más beállításokkal mentünk, és nyerni tudtam. Nyilvánosságra hozta a telemetriai adatokat, szinte mindenkivel összeveszett, de a következő versenyen a pole-ból nyert. Remek pilóta, aki képes kezelni a lélektani hadviselést. Most gyengének tűnik, de a jövő héten erősebb lesz, mint valaha. Kanadában nem lehet majd utolérni, szereti is azt a pályát.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
9 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
10 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
10 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
13 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35