F1: a brit szakértő szerint totális káosz lesz az idény elején

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.04. 10:01
Nagy káosz lehet a 2014-es Formula–1-es idény elején, véli Martin Brundle korábbi F1-es pilóta, aki a brit Sky Sports kommentátoraként a sportág egyik legtájékozottabb szakértőjének számít.

Jövőre a V8-as erőforrások helyett V6-os turbómotorok és az eddiginél erősebb energiaátalakító rendszerek hajtják az autókat. Sokkal nagyobb lesz a nyomaték, de nehezebbek is lesznek az autók. Jenson Button szerint nagyon nehéz lesz vezetni a kocsikat, ezért számos vezetői hibára lehet számítani, és az új motorok miatt a technikai problémák száma is a sokszorosára nőhet.

„Totális fejetlenséget várok a következő idény elejétől, de azt most nem lehet megmondani, hogy mindez érdekessé vagy kiábrándítóvá teszi-e a sportágat – mondta Brundle. – Persze abban is biztos vagyok, hogy a csapatoknál dolgozó zseniális szakemberek nagyon gyorsan rájönnek a megoldásra, és nem tart sokáig ez a kaotikus időszak."

Brundle szerint a változások eleinte felboríthatják az eddigi erősorrendet, így kedvezőtlen hatással lehetnek a Red Bullra.

„A Red Bullnak a szezon végén hatalmas előnye volt riválisaival szemben, nem kétséges, hogy veszít a fórjából. Ugyanakkor törvényszerű, hogy az idény előrehaladtával a legtöbb pénzből gazdálkodó csapatok kerekednek felül először a problémákon – mondta Brundle. – Az új motorok sok kérdést tartogatnak, csak remélni tudom, hogy nem lesznek akkora különbségek, hogy teljesen szétszakad a mezőny miattuk. A paddockban járva sokakat kérdeztem, hogy állnak a felkészüléssel, és csak forgatták a szemüket, mennyi teendő van még februárig, amely máris a nyakukon van."

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
25 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
3 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
7 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02