F1: a gumik módosítása miatt mérgelődik a Ferrari és a Force India

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.26. 13:49
A Ferrari és a Force India is azt a pillanatot tartja a 2013-as Formula–1-es idény fordulópontjának, amikor a Pirelli biztonsági okokra hivatkozva visszahozta a 2012-es szerkezetű abroncsait. Fernando Alonso mellett Andy Green, a Force India technikai igazgatója is úgy véli, a Red Bull lobbijának köszönhető a változtatás, amelyet sportszerűtlennek tartanak.

„Nyertem Kínában és Spanyolországban, majd elkezdtünk hátrányba kerülni a riválisainkkal szemben, az autó teljesítményeazonban főleg azután maradt el a többi élcsapatétól, amikor visszahozták a tavalyi gumikat. Ez volt az a pont, amelynél elbúcsúzhattunk a vébé-álmainktól" – mondta Alonso.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke megjegyezte, hogy bár a Pirelli azt ígérte, nem változik meg az autók versenyképessége a módosítás miatt, azóta kiderült, hogy mindegyik autóra hatott így vagy úgy az átalakítás. Green keményebb szavakat használt – nem csoda, hiszen a változtatás előtt a Force India a McLarennél is jobb volt a versenyeken, míg az utóbbi időben a középmezőny végére süllyedt.

„Az év elején a Ferrarihoz hasonlóan mi tudtuk kezelni a gumikat, de aztán jött a Red Bull és a Mercedes lobbija, ami eredménnyel járt. Ezt nagyon sportszerűtlennek tartom, hiszen mindenkinek volt rá lehetősége, hogy olyan autót építsen, amely tudja kezelni a 2013-as abroncsokat. Akinek ez nem sikerült, megpróbálhatott volna módosítani az autóján, ehelyett nyerő helyzetbe hozták őket. A gumik kisebb deformálódása miatt nem működött az aerodinamikai koncepciónk a kocsi hátuljánál, az eleje túlkormányzottá vált, és nem tehettünk semmit. Le is állítottuk az autó fejlesztését."

Az új gumik a Magyar Nagydíjon érkeztek meg, előtte a Force India tíz ponttal a McLaren előtt a konstruktőr-vb 5. helyén állt. Azóta négy verseny telt el, az indiai csapat 14 ponttal a McLaren mögött, a 6. helyen tanyázik.

 

Legfrissebb hírek

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
14 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00