F1: Nagyon érzékeny az autó a körülményekre - Webber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 16:08
A Red Bull pilótái szerint a délután 40 fok fölé emelkedő aszfalt miatt nem tudták megszerezni az első két rajtkockát a Német GP időmérő edzésén. Sebastian Vettel a szabadedzések után meglepetésre kikapott Lewis Hamiltontól.

„A délelőtti szabadedzés tökéletes volt,nem is nyúltunk utána a kocsihoz, de délután már nem tudtam összeszedni az autót. Különösen a kör első fele volt nehéz – mondta Vettel. – Felerősödött a szél, az aszfalt melegebbé vált. Az autó nem lett rosszabb, csak éppen az időeredmény nem volt elég jó. A következő két szektorban hiába próbálkoztam, Lewist nem lehetett utolérni. Közelebb vagyunk a Mercedeshez, mint Silverstone-ban, bizakodva várom a versenyt.”

A legutóbbi két nürburgringi futamot az élről kezdő Mark Webber is úgy érezte, a meleg idő nem kedvezett a Red Bullnak.

„Nagyon érzékeny az autó a körülményekre. Az első szektorban tényleg veszíthettünk időt, nehéz volt elkapni azt a ritmust, ami a harmadik szabadedzésen megvolt. A magas hőmérséklet összehúzta a mezőnyt. A versenyen nem hagyjuk megszökni Lewist, nyomás alá helyezzük a Mercedest” – mondta az ausztrál.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik