F1: már senki sem mond nemet a gumik módosítására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.01. 12:39
A Lotus, a Ferrari és a Force India ígéretet tett rá, hogy a jövőben nem vétózza meg a Pirelli gumijainak megváltoztatására irányuló törekvéseket, így az F1 hivatalos szállítója átállhat az acél „betétes” abroncsokról a kevlár alapú gumikra, amelyek esetében jóval kisebb a defekt esélye.

„Együtt kell működnünk a Pirellivel. Ha a defektek megelőzésének módja a fém öv kevlárra cserélése, hát legyen, a legfontosabb a biztonság" –mondta Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke.

SZAVAZÁS

Ki a felelős az F1-ben a gumik miatt kialakult veszélyért?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Fontos, hogy megoldjuk ezt a kérdést, amely mindannyiunk számára életbevágó. Lépjünk túl rajta" – így Stefano Domenicali, a Ferrari csapatvezetője.

„Korábban nem beszélhettünk biztonsági okokról, de most teljesen más a helyzet. Ha az emberek épsége is szóba kerül, nem lehet fontos kérdés a technikai cél" – fogalmazott Rob Fernley, a Force India megbízott vezetője.

A két istálló azt követően reagált, hogy Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója őket kiáltotta ki a silverstone-i defektek felelősének.

Legfrissebb hírek

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
22 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
23 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35