F1: átdolgozott gumikkal készül a Pirelli a Német Nagydíjra

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 10:56
null
A silverstone-i defektek gyors megoldást követelnek (Fotó: Reuters)
Sajtóértesülés szerint a hétvégi Német Nagydíjra átdolgozza az abroncsokat a Formula–1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.

A The Telegraph című brit napilap kedden arról írt, hogy az olasz cég majdnem biztosan kevlárra cseréli a gumi belső falán az eddigi acélszalagot, visszatérve a tavalyi idényig alkalmazott eljáráshoz.

Ezt a módosítást a Pirelli már nagyjából egy hónappal ezelőtt, a Kanadai Nagydíjat megelőzően is elvégezte, akkor azonban a csapatok nem tudtak megegyezni egymással a megváltoztatott gumik használatáról, a Ferrari, a Lotus és a Force India ugyanis nem akarta ezeket feltenni az autóira, mert attól tartott, hátrányba kerül a többiekhez képest.

SZAVAZÁS

Ki a felelős az F1-ben a gumik miatt kialakult veszélyért?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A múlt vasárnapi Brit Nagydíjon történt négy bal hátsó és egy bal első defekt nyomán aztán a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) állítólag úgy döntött, az átdolgozott gumikat akkor is használhatják az istállók, ha ebbe nem mindegyik egyezik bele – bár tegnap a Ferrari, a Lotus és a Force India is jelezte, a továbbiakban nem áll a módosítás útjába.

A módosítás hátterében az áll, hogy az acélszalag könnyebben és jobban melegszik fel, mint a kevlár, ez a hőmennyiség aztán átterjed a futófelületre, ezért a gumi a túlmelegedés miatt szétfoszlik vagy szétrobban. Azt ugyanakkor még mindig nem lehet tudni, hogy Silverstone-ban ez a jelenség okozta-e a defekteket.

A BBC MEGERŐSÍTETTE A VÁLTOZTATÁST

A BBC megerősítette a The Telegraph értesüléseit, miszerint a Pirelli módosított abroncsokat szállít a hét végi nürburgringi Német Nagydíjra, illetve a július végi Magyar GP-re.

A Nürburgringen azokat a kevlár öves hátsó kerekeket használják a csapatok, amelyekkel a Kanadai Nagydíj pénteki első szabadedzésén megismerkedhettek, míg a Magyar Nagydíjon a tavalyi gumikat vetik be.

A Pirelli nem erősítette meg az információkat, de a BBC bombabiztosnak nevezte a forrását.

A Pirelli hétfő óta vizsgálja a lehetséges okokat, szerdán pedig a Német Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen tárgyal az ügyben. A versenyzők nem zárták ki azt sem, hogy bojkottálják a világbajnoki futamot, ha addig nem történik változás a gumiproblémákkal kapcsolatban.

A vasárnapi német futam után három héttel Magyarországra látogat a Formula–1 mezőnye.

A Pirelli az FIA engedélyével három tesztet is tart a Német és a Magyar Nagydíj között, közvetlenül a nürburgringi viadal után a Paul Ricard-on, július 17-től 19-ig Silverstone-ban, a Magyar GP hetében Barcelonában tesztel. A silverstone-i gyakorlás eredetileg a fiatal pilóták tesztje lett volna, de a jelenlegi versenyzők is autóba ülhetnek. A Mercedes egyik tréningen sem vesz részt.

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik