F1: megpecsételődhet a Mercedes sorsa - indul a tárgyalás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.20. 09:13
Végre elérkezett a nagy nap, és amiről a Monacói Nagydíj óta nap mint nap csak találgatások láttak napvilágot, arról most kiderül az igazság. Pontos részletek legalábbis mindenképp.

Emlékezetes, a Pirelli felkérésére a Mercedes a Spanyol Nagydíj után három napon át ezer kilométert tesztelt az idei autójával, ami egyértelműen a sportszabályzat 22.1-es pontjába ütközik. Csakhogy a stuttgartiak kezében elvileg van egy adu ász – nevezetesen az a dokumentum, amely szerint Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója zöld jelzést adott a vitatott gumitesztnek. A szövetség bírósági tárgyalásának legizgalmasabb kérdése tehát, hogy valóban így történt-e, és ha igen, ez felülírja-e a szabályzatban foglaltakat.

A TÁRGYALÁS RÉSZLETEI
Ügy: a Mercedes titkos gumitesztje
Időpont: 2013. június 20., 9.30
Helyszín: az FIA párizsi központja
Résztvevők: a Mercedes, a Pirelli, az FIA bírói kara

Az eljárási folyamat egyébként kísértetiesen hasonlít a hétköznapi bírósági ügymenetre. Feljelentés alapján (ez volt a csapatok óvása Monacóban) az illetékes hatóság (ez esetben maga Jean Todt FIA-elnök) a panasz kivizsgálása után a bíróság elé terjeszti az ügyet (FIA nemzetközi bíróság). A szövetség által 2010-ben életre hívott szervezetnek 12 tagja van (foglalkozásuk szerint ügyvédek, ügyészek, bírók, jogi szakemberek), ebből legkevesebb háromnak kell alkotnia a bírói kart – a Mercedes és a Pirelli érintettsége miatt azonban közülük egyik sem lehet német, illetve olasz. A vád és a védelem képviselőinek meghallgatása, valamint a bizonyítékok bemutatása után ők döntik el, a Mercedes érvei elegendőek-e ahhoz, hogy futni hagyják a csapatot a nyilvánvaló szabályszegés ellenére. Ha nem, akkor a büntetések tárháza az egyszerű megrovástól a kizárásig szinte végtelen.

A „vérszomjas" riválisok persze máris a 2007-es kémbotránnyal emlegetik egy lapon a Mercedes tettét – akkor a McLarent 100 millió dolláros pénzbüntetéssel, valamint a konstruktőri bajnokságból való kizárással sújtották. Tény, hogy a stuttgartiak elég magabiztosnak tűnnek, a vezetőségből például egyedül Ross Brawn csapatvezető képviseli majd őket, vagyis látszólag nagyon bíznak a kezükben lévő felmentő bizonyítékokban.

Akárhogy is, a tárgyalás csütörtök reggel kezdetét veszi, és optimális esetben már aznap ítéletet is hirdetnek, mert az FIA közleménye szerint a lehető leghamarabb szeretnének pontot tenni az ügy végére.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35