F1: Webber büntetéstől tart, Vettel bizonytalan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.13. 10:02
A Red Bull pilótái nem várnak csodát a Kínai Nagydíj időmérőjét követően. A világbajnok istálló teljesítménybeli fölénye Sanghajban eltűnt, erre jött, hogy Mark Webber autóját nem tankolták meg eléggé a második szakaszban, Sebastian Vettel pedig arra kényszerült, hogy a gumiválasztással trükközzön.

Vettel az időmérő első szakaszát a hatodik, a másodikat a harmadik helyen zárta, mégsem hitt benne, hogy az első sorokba tud kerülni, ezért másmódszert választott, és a versenyre tekintve a gumikkal trükközött. A harmadik szakaszban nem futott mért kört, így a közepesen kemény gumin is rajtolhat, arra számítva, hogy a verseny elején a többiek boxkiállását követően az élre állhat.

„Láttuk, milyen gyorsak a riválisaink, a Ferrari és a Mercedes tempója miatt más utat választottunk. A közepesen kemény gumi egyértelműen jobb a versenyen, szabadon választhatunk, de csak a versenyen derül ki, hogy jól döntöttünk-e – mondta Vettel, aki a harmadik szakaszban a közepes gumikon haladva elfékezte magát, ezért sem fejezte be mért körét. – A fékpedállal történt valami, de szerencsére a gumiknak nem lett bajuk."

Nála rosszabbul járt Webber, akinek le kellett állítania az autóját a második szakaszban, mert kifogyott belőle az üzemanyag. Az ausztrál attól tart, ezzel még nincs vége szombati gyötrelmeinek, a szabályok szerint ugyanis az időmérő bármely pillanatában kell lennie egy liter üzemanyagnak a kocsiban ahhoz, hogy az FIA ellenőrei mintát vegyenek belőle (sőt, ha a pályán áll meg, annyinak is az egy literen felül, amennyi a boxban való visszatéréshez szükséges – ezt a mennyiséget az FIA határozza meg). Különben a vétkest a rajtrács hátuljára sorolhatják.

„Az időmérő már azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Nem erre számítottam. Csalódott vagyok, kiváló munkát végeztünk az utolsó pillanatig – mondta Webber. – Nem volt üzemanyagnyomás a kocsiban, ami a szabályok miatt is aggasztó, bizonyára alaposan megvizsgálják az esetet, és duplán ráfaraghatunk. A versenyen mindenkinek át kell esnie a lágy gumis szakaszon,borzasztó döntés volt ezt a keveréket ide hozni."

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
8 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
9 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
10 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
13 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35