F1: nyolc csapat ellenzi a gumikeverékek módosítását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.19. 11:40
A tizenegy Formula–1-es csapatból nyolc ellenzi, hogy a Pirelli megváltoztassa idei gumikeverékeit – árulta el Paul Hembery, az olasz beszállító sportigazgatója Bahreinben.

„Bizarr helyzetben vagyunk, hiszen amíg a sajtó arról ír, hogy néhány csapat elégedetlen a gumikkal, és mindenképpen megváltoztatná annak érdekében, hogy tartósabbá váljanak, a többiek ilyen-olyan formában amiatt lobbiznak, hogy ne változtassunk – mondta Hembery. – Az F1 történetében így vagy úgy végig korlátozva volt az autók teljesítménye, most éppen a gumik is a korlátozó tényezők között vannak, akárcsak a motorok, amelyek száz lóerővel is nagyobb teljesítményre lennének képesek. A végén úgyis a leggyorsabb autó-pilóta kombináció nyer.”

Hembery újra elmondta, a Pirelli felé az volt a kérés, hogy a 2010-es Kanadai Nagydíjhoz hasonló versenyek sorozatához segítse az F1-et. Arról, hogy módosítanak-e a gumikeverékeken, a jövő hét elején döntenek.

„Kényes kérdés ez, hiszen ha megváltoztatjuk a keverékeket, és hirtelen egy vagy két csapat feljavul, nem mossuk le magunkról, hogy az ő érdekükből jártunk el. Mintha csapdába estünk volna, de ha változtatunk, azt most kell megtennünk, még a Spanyol GP előtt. Tavaly ilyenkor ugyanerről beszéltünk, s az évad második felében már senkinek sem volt gondja. A világ legjobb mérnökei dolgoznak az autókon, a világ legjobb pilótái ülnek a kocsikban, mindenki rá fog jönni, hogyan kell használni ezeket a gumikat” – mondta Hembery.

Legfrissebb hírek

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
4 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
7 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
Tegnap, 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43