F1: A Lotus gumijai nagy különbséget jelentettek - Massa

2013.03.19. 15:13
Felipe Massa számára jól kezdődött a Formula–1-es idény, hiszen a Ferrari brazil pilótája a negyedik helyen zárt az Ausztrál Nagydíjon, míg csapattársa, Fernando Alonso másodikként ért célba. Massa szerint ugyanakkor korai még hosszú távú következtetéseket levonni a melbourne-i eseményekből, mert a Red Bull például egyáltalán nem azt nyújtotta, amit az elmúlt években meg lehetett szokni tőle.

„Fogalmam sincs róla, mi történt velük – reagált arra Massa, hova tűnhetett a Red Bull sebességdominanciája. – Ha visszatekintünk az elmúlt évre, emlékezhetünk, hogy hihetetlenek voltak az időmérőn, és ugyanez igaz a futamokra, még ha ott kevésbé is jellemezte őket ugyanez a fölény. Egy évvel korábban is igaz volt ez, így építették az autójukat. Ezzel szemben nekünk kétezer-hét óta egyszer sem volt gyors autónk az időmérőkön. A versenyeken mindig jobbak voltunk, mint az időmérőn. Hogy miért, azt lehetetlenség megmagyarázni.”

Massa nem tagadja, hogy meglepődött Kimi Räikkönen remeklésén és győzelmén, de egyébként is tapasztalt váratlan eseményeket az évadnyitón.

„Sok meglepetés ért a melbourne-i futamon. A mi autónkkal képtelenség lett volna kétkiállásos taktikát folytatni, míg Kimi képes volt erre, és ez fantasztikus munkát jelent. Nekünk még szükségünk van néhány futamra különböző pályákon, mert az autó másként reagál a különböző pályavezetésekre. A Lotus jó irányba halad a gumikkal, és ez nagy különbséget jelentett Ausztráliában” – magyarázta a 31 éves versenyző.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
9 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
15 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02