F1: Webber nem bírja a terhet - Marko

2013.01.10. 16:55
A Formula–1-es Red Bull utánpótlás-nevelő programjának vezetője, Helmut Marko szerint Mark Webber nem tudja megfelelően kezelni a pszichés nyomást.
2010-ben az ausztrál az utolsó futamig nagy versenyben volt a világbajnoki címért folytatott csatában, amelyet Sebastian Vettel szerzett meg, és tavaly is jól tartotta magát a szezon közepéig, csak 13 pontos hátrányban volt, de az év végére teljesen visszaesett. „Számomra úgy tűnik, Webbernek évente átlagban két futama van, amikor legyőzhetetlen, de nem képes megtartani ezt a formáját egy egész évadon keresztül – mondta Helmut Marko a Red Bulletinnek. – Amint elkezd túl jól állni a pontversenyben, gondja akad az ezzel járó pszichés nyomással. Amíg Vettel egyre jobb formába lendül, addig Mark visszaesik. Aztán ha jön egy technikai hiba, könnyedén lejtőre kerül.” Marko szerint érthető Webber 2011-es visszaesése, miután lemaradt a 2010-es világbajnoki címről, és érzése szerint az ausztrál karrierjének jelenlegi állapotában nagyon nehéz lélektani helyzetben van. „Nincs versenyző, akire ez ne lenne hatással, hiszen a feszültség tapintható. 2010-ben különösen extrém hajrá volt. Webber jobb esélyekkel vágott neki az utolsó futamnak, mint Vettel, és valószínű, hogy a csalódását átvitte a következő idényre, amit könnyű megérteni.” „Szintén fontos, hogy karrierje nagy részében nem volt topautója, de mindig kiváló versenyzőnek tartották, akinek csak egy jó versenygépre van szüksége. A Red Bull beültette egy győzelemre esélyes autóba, aztán jön egy fiatal srác, aki elorozza előle a dicsőséget. Lélektanilag ez természetesen nem könnyű helyzet, ez bárki önbizalmát károsítaná, ez több mint érthető” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
13 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
13 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
16 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35