Coulthard: Huszonhárom évesen nem féltem a haláltól

– David Coulthard – 246 nagydíj, 12 pole pozíció, 13 és fél futamgyőzelem…
– Nos… A statisztikákban csak az a helyezés számít, amelyben a kockás zászló leinti az embert. Igen, karrierem során kaptam néhány csapatutasítást, de ez ma már nem foglalkoztat igazán. Ez is az utazás része volt, melynek során versenyezhettem a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál – olyan csapatoknál, amelyek igazán magas színvonalon működtek.

– Mégis mi történt pontosan azon a hírhedt 1997-es jerezi futamon?
– Az élen haladtam, és egyszer csak kaptam a McLarentől egy utasítást, hogy engedjem el Mika Häkkinent. A verseny előtt semmi ilyesmiről nem volt szó, egyszerűen csak rám szóltak. Ez nem kevés nehézséget okozott számomra, mert folyamatosan kérdezgettem a csapatot, „miért, miért, miért?", de végül meg kellett tennem.

– Meddig diskurált a csapattal?
– Talán tíz-tizenöt körön keresztül, ám nem volt más választásom. A versenyző a csapat alkalmazottja, akinek el kell fogadnia az utasításokat. Végül is ha az ember nem akar ilyeneket hallani, alapítson saját istállót, és alkalmazza saját magát. Megértem, hogy a csapat aszerint cselekedett, amit akkor helyesnek ítélt.

– De miért volt ez helyes döntés? A bajnokságban ez a helycsere semmit sem számított már.
– Egyszerűen csak arról volt szó, hogy Mikának még nem volt győzelme, két évvel azelőtt súlyos balesetet szenvedett, már évek óta a csapatnál versenyzett, és azt szerették volna, ha némi önbizalmat szerez.

– Pályafutása nagy részét versenyképes autóban töltötte, 1994-ben kapásból egy Williamsben, a mezőny leggyorsabb autójában mutatkozhatott be az F1-ben.
– Ez így van, óriási szerencsém volt.

– És ezt a szülei is így gondolták? Mert előtte három héttel ugyanabban a Williamsben halt meg Ayrton Senna…
– Sosem beszéltem velük erről. Tudták, hogy minden álmom a Formula–1, mindent ennek rendeltem alá. Az F1 veszélyes, ezt mindenki tudja. Persze aggódtak, de ez még ma is így van, amikor a német túraautó-bajnokságban versenyzem. Ennyire nem szabad irányítani egy másik ember életét. Nekik köszönhetem az életem, a lehetőséget, hogy elkezdhettem versenyezni, amiért mindig hálás leszek nekik.

– Önben sem volt egy cseppnyi félelem sem?
– Huszonhárom évesen az ember nem fél semmitől.

– A haláltól sem?
– Olyan fiatalon nem. Persze most, negyvenesztendős fejjel már másképp gondolkodom erről, mert szeretném látni felnőni a hároméves kisfiamat.

– A Williamsnél végül nem csak balesetmentes, de roppant eredményes másfél évet is zárt. Miért igazolt át 1996-ban a McLarenhez?
– Pályafutásom elején nagyon keveset kerestem a Williamsnél, a menedzsmentem pedig jóval nagyobb összeget tudott kialkudni a McLarennél. Utólag már belátom, ez hibás lépés volt, de a McLaren is vonzónak tűnt, mégiscsak győztes csapatról volt szó.

– De hisz akkor már két éve egyetlen futamot sem nyertek.
– Tudom, hogy a Williams volt domináns, ám úgy voltam vele, semmi sem tart örökké. A McLarenben nagy lehetőségek rejlettek. Na mindegy, utólag már kár ezt elemezgetni.