Megy a kötélhúzás a trükkös kipufogókról

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 16:40
null
Az FIA által felvázolt tilalom átrendezheti az erőviszonyokat (Fotó: Action Images)
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség a Török Nagydíj után körlevélben közölte a csapatokkal, hogy ezentúl nem használhatják a kipufogócsövüket arra, hogy a kiáramló gázokkal a lassú kanyarokban is növeljék a diffúzorok hatásfokát – az istállók felháborodtak, az FIA meghátrált: egyelőre még lehet használni.

A Formula–1-es csapatok körében szinte teljesen elterjedt az a gyakorlat, amelyet a Red Bull vezetett be két évvel ezelőtt: a motorok akkor is nagyobb teljesítményen pörögnek, amikor a pilóták elveszik a lábukat a gázról, így bár a kocsi hajtása lecsökken, a kipufogócsöveken fokozottan ömlik ki a gáz, amely a diffúzorra áramolva növeli annak leszorító erejét.

Néhány csapat a motor beállításaival elérte, hogy fékezéskor és kanyarodáskor ugyanannyi gáz áramlik az aerodinamikai szempontból roppant fontos fenéklemezre, mint teljes gázadáskor, és növeli a kocsi stabilitását.

Az istállók 90 százaléka által sikerrel használt megoldás betiltásának hatásairól még vitáznak a szakemberek, egyesek szerint semmi sem változna meg, mások viszont úgy vélik, véget érhet a Red Bull uralma. A csapatok technikai vezetői viszont várnak a következmények felvázolásával.

„Biztosan minden autó teljesítménye megváltozik, de ne kérjék tőlem, hogy megjósoljam, melyik csapat mennyire esik vissza a tilalom miatt" – mondta Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke.

„A mi autóinkat biztosan lelassítja a szigorítás, és úgy hiszem, a riválisainkét is. Hogy az erősorrenden változtat-e az új helyzet, nem tudom" – tette hozzá Tim Goss, a McLaren főmérnöke.

Barcelonában még minden változatlan marad, de az FIA a lehető leghamarabb életbe akarja léptetni a tilalmat.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
8 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
11 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
12 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
17 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
20 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
20 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
29 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
36 perce
Ezek is érdekelhetik