Fontos vizsga előtt az F1 csodafegyverei

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 09:54
null
Nigel Mansell és Ayrton Senna 20 évvel ezelőtti csatája örök klasszikus marad – azóta kevés érdekesség történt Barcelonában (Fotó: Action Images)
Címkék
A hét végén Barcelonában folytatódik a Formula–1-es világbajnokság, s több fontos kérdésre is választ kaphatunk a Spanyol Nagydíjon: például hogy a tesztelésre tökéletes, versenyzésre viszont tökéletesen alkalmatlan Circuit de Catalunyán rendezendő futamot is érdekessé tehetik-e a Pirelli-gumik és az új szabályok, vagy éppen hogy valóban értelmét veszítette az időmérő edzés?

A Hungaroring 2003-as felújítása óta „magas lóról" nézhetjük a spanyolországi F1-es futamokat, mert ha példát kellett emlegetni a kevés előzésre és unalmas vasárnap délutáni autózgatásokra, a nemzetközi sajtó a korábbi évekkel ellentétben már nem a mogyoródi pályát, hanem a barcelonai vagy valenciai viadalokat hozta fel példaként.

A téli teszteléseken a csapatok kedvencének számító Circuit de Catalunya a kialakítása révén (nyújtott kanyar előzi meg a célegyenest, amelynek végén nem kell túl nagyot fékezni, mert a Tilkedromokra és az átépített Hungaroringre jellemző hajtű helyett közepesen gyors kanyarkombináció jön) szinte elűzi az előzések gondolatát a pilótákból, azaz ha valahol vizsgáznia kell az új szabályoknak, az éppen a montmelói pálya. Sokak szerint ha itt nem válik be a hátsó légterelő kinyitásával aktiválható légellenállást csökkentő rendszer (DRS), megbukott az új találmány.

Persze a túlságosan is sok előzést termelő Török Nagydíj után sokan ezt nem is nagyon bánnák. Nigel Mansell és Ayrton Senna 1991-es csatája a célegyenesben máig emlékezetes – ha viszont sokasodnak az előzések, egyik manőver sem válhat ekkora klasszikussá.

BARCELONA, 1991: MANSELL MEGELŐZI SENNÁT

Az FIA-nak mindenesetre óvatosan kell bánnia a DRS-zóna kijelölésével, mert hiába a nyújtott kanyar a célegyenes előtt, a hosszú egyenesben könnyen túl hatékony lehet az eszköz, és ismét csak gyerekjátékká válik egy-egy sikeres előzés végrehajtása. Ha viszont túl rövid lesz a zóna, semmi sem változik meg (nem hivatalos információk szerint 830 méteres szakaszt jelölnek ki az 1047 méter hosszú célegyenesben).

41. SPANYOL NAGYDÍJ, BARCELONA
(a vb 5. futama, május 22.)
PÉNTEK
1. szabadedzés
10.00–11.30
2. szabadedzés
14.00–15.30
SZOMBAT
3. szabadedzés 11.00–12.00
Időmérő edzés
14.00–15.00
VASÁRNAP
A verseny
14.00

„A Kínai Nagydíj tökéletes volt, fogyasztható előzés- és boxkiállásszámmal, az isztambuli viadalon viszont már túl sok volt a jóból, túlzásnak éreztem a hatását. Ha itt is túlságosan mesterkélt lesz a versenyzés, akár el is búcsúzhatunk a DRS-től" – mondta Ottmar Szafnauer, a Force India igazgatója.

Lewis Hamilton szerint nem történik majd olyan sok előzés, mint Törökországban: „Túl gyors a célegyenes végén lévő kanyar, a féktáv sokkal rövidebb, ezért nehezebb lesz előzni."

Az előzések gyakoriságától függően változik az időmérő edzés eredményeinek jelentősége is. Kínában Mark Webber a 18. rajtkockából a 3., Törökországban Kobajasi Kamui a 24. helyről a 10. pozícióba (7. is lehetett volna, ha nem koccan neki Sébastien Bueminek) zárkózott fel friss gumijainak köszönhetően. Ez a két eset alátámasztja, hogy bármennyi rajthellyel felérhet három készlet vadonatúj lágy gumi, főleg ha egy friss kemény keverékű abroncs is marad mellé.

„A szabályok miatt véget ért egy korszak, de el is kezdődött egy új éra. A versenyek izgalmasak lettek, az időmérő viszont megszűnt fontosnak lenni – mondta Jarno Trulli, a Lotus pilótája. – Sokkal fontosabb a stratégia, mint a jó rajthely, és már nem azt számít, hányadik rajtkockát szerzed meg, hanem hogy hány készlet friss gumid marad. Előbb-utóbb a mezőny egy része próbát sem tesz arra, hogy az időmérő harmadik szakaszába jusson vagy abban mért kört fusson."

Webber és Kobajasi példája valóban Trulli szavait támasztják alá, de mi van, ha Barcelonában vagy Valenciában nem válik be a DRS, Monacóról nem is beszélve?

No meg azt se felejtsük el, hogy a pole pozíciónak, vagy legalábbis azoknak a rajthelyeknek, amelyeket követően esély van a vezetést megszerezni a rajtnál, még mindig nagy értéke van, mert a szabadon száguldó autó kíméletesebben tud bánni a gumijaival, előnyre tehet szert a többiekkel szemben az első boxkiállás előtt, és utána kézben tarthatja a futamot, mint ahogy ezt általában Sebastian Vetteltől látjuk.

Az időjáráson elvileg Spanyolországban semmi sem múlik, az időjósok szerint legfeljebb pénteken eshet az eső, a hétvégére feltámadó szél továbbsodorja a pálya fölött gyülekező felhőket, és szombaton, illetve vasárnap sütni fog a nap.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
10 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
12 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
13 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
18 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
21 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
21 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
30 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
38 perce
Ezek is érdekelhetik