Formula-1: a Red Bull szerint a Ferrari vétett a szabályok ellen

2010.07.25. 17:11
Fernando Alonso nyerte meg a Német Nagydíjat, igaz, ehhez az is kellett, hogy szinte végig vezető csapattársát, Felipe Massát a Ferrari vezetői utasítsák arra, hogy engedje el a kétszeres világbajnokot. A rivális Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a futam után élesen kritizálta a maranellóiak viselkedését.  

„Azt kell mondanom, talán ez volt a legegyértelműbb csapatutasítás, amelyet egész eddigi életemben hallottam. Ezt bizonyítja az is, hogy aztán a csapat elnézést kért a pilótától" – nyilatkozta Christian Horner a BBC-nek.

„Érdeklődéssel várom, hogy döntenek a versenybírák, hiszen ez olyan egyértelmű volt, mint annak idején 2002-ben, ami miatt bevezették ezt a szabályozást" – folytatta a Red Bull csapatfőnöke.

„A szabályok teljesen egyértelműek: a csapatutasítások tiltottak, és ez nagyon úgy hangzott, mint egy csapatutasítás" – dohogott a sportvezető.

Horner azt is elmondta, a Red Bull vezetői nem hoznának ehhez hasonló döntést. „Nem, mi engedjük, hogy a pilótáink versenyezzenek. Massa még mindig versenyben van a világbajnoki címért, de lehet, hogy második számú pilótának írt alá. Mindenképpen úgy vélem, hogy az ilyesmi árt a sportnak. A pilótákat engedni kellene versenyezni. Massa jobban teljesített, mint Alonso."

Legfrissebb hírek

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
13 órája

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
2026.05.19. 16:56

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

Rossz irányba vitte el, Hamilton távol marad a szimulátortól a Kanadai GP előtt

F1
2026.05.06. 11:45
Ezek is érdekelhetik