Rosberg a leggyorsabb az első szabadedzésen

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 11:53
null
Rosberg barátnője is elégedett volt az eredménnyel (Fotó: Action Images - archív)
A Mercedes pilótája, Nico Rosberg autózta a leggyorsabb időt (1:41.175) a valenciai Európai Nagydíj első szabadedzésén. A német tehetség mögött a McLaren két versenyzője, Lewis Hamilton és Jenson Button végzett.

Olvassa el pályabemutató írásunkat!

Sokan vártak Valenciában is jó teljesítményt a Kanadában kettős diadalt arató McLarenektől, és a wokingi istálló pilótái nem is okoztak csalódást szurkolóiknak az Európai Nagydíj első szabadedzésén.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ

Lewis Hamilton és Jenson Button egyaránt az élmezőnyben végzett, előbbi a második, utóbbi a harmadik legjobb időt autózta, de a Mercedes fiatal pilótájával, Nico Rosberggel nem bírták tartani a lépést. Rosberg végül 1:41.175-ös idejével az élen fejezte be a gyakorlást.

Csapattársa, Michael Schumacher nem csillogott, de ez érthető, hiszen visszatérése óta először autózott olyan pályán, amely teljesen ismeretlen volt számára. A hétszeres világbajnok így tulajdonképpen elégedett is lehet első valenciai edzésén megszerzett nyolcadik helyével. Schumacher egyébként korábban elmondta, mindig is könnyen tudott alkalmazkodni az új pályák vonalvezetéséhez, kérdés, bizonyítja-e ezt a vasárnapi futamon.

A Mercedes-motorral hajtott autók tehát ezúttal is jól szerepetek a pénteki első edzésen (ez már lassan hagyománynak számít), míg a Red Bull és a Ferrari kevésbé volt gyors, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Az edzésen egyébként sok vezetői hibát láthattunk, de nagy balesetet nem – azonban egy-egy hiba könnyen végzetes lehet majd a vasárnapi futamon, hiszen a pálya melletti fallal történő ütközés minden bizonnyal a verseny végét jelentené az érintetteknek.

FORMULA–1
1. SZABADEDZÉS
1.  RosbergMercedes1:41.175 16
2.  HamiltonMcLaren-Mercedes1:41.339+ 0.16419
3.  ButtonMcLaren-Mercedes1:41.383+ 0.20821
4.  KubicaRenault1:41.715+ 0.54020
5.  MassaFerrari1:42.182+ 1.00721
6.  VettelRed Bull-Renault1:42.216+ 1.04124
7.  WebberRed Bull-Renault1:42.275+ 1.10017
8.  SchumacherMercedes1:42.312+ 1.13718
9.  AlonsoFerrari1:42.421+ 1.24622
10.  BarrichelloWilliams-Cosworth1:42.463+ 1.28821
11.  HülkenbergWilliams-Cosworth1:42.707+ 1.53223
12.  PetrovRenault1:42.962+ 1.78717
13.  BuemiToro Rosso-Ferrari1:43.310+ 2.13523
14.  LiuzziForce India-Mercedes1:43.380+ 2.20519
15.  De la RosaSauber-Ferrari1:43.397+ 2.22221
16.  Di RestaForce India-Mercedes1:43.437+ 2.26218
17.  KobajasiSauber-Ferrari1:43.729+ 2.55421
18.  AlguersuariToro Rosso-Ferrari1:44.183+ 3.00821
19.  KovalainenLotus-Cosworth1:44.491+ 3.31621
20.  GlockVirgin-Cosworth1:45.653+ 4.47823
21.  SennaHispania-Cosworth1:47.123+ 5.94817
22.  TrulliLotus-Cosworth1:47.285+ 6.11018
23.  ChandhokHispania-Cosworth1:47.343+ 6.16814
24.  Di GrassiVirgin-Cosworth1:47.356+ 6.18124

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
33 perce

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
4 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
8 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
8 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
13 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik