Ross Brawn nem támogatja egy új sorozat létrehozását

Vágólapra másolva!
2009.06.15. 21:12
A Formula–1-es világbajnokság konstruktőri pontversenyét meggyőző előnnyel vezető újonc istálló, a Brawn GP mérnökei már javában dolgoznak a csapat jövő évi autóján, noha a sportágban jelenleg dúló vita miatt még nem teljesen tiszták a 2010-es szabályok. A Brawnnál hiszik, hogy a többieknél korábban elkezdett fejlesztésnek köszönhetően a következő évi sorozatban is megőrizhetik előnyüket.
Brawn jövőre is az F1-ben akar indulni
Fotó: Action Images (archív)
Brawn jövőre is az F1-ben akar indulni
Brawn jövőre is az F1-ben akar indulni
Fotó: Action Images (archív)
Brawn jövőre is az F1-ben akar indulni

„Már úgy egy hónapja dolgozunk az új autón – ismerte el a Brawn GP névadó csapatfőnöke, Ross Brawn. – A szélcsatornában tölthető időnknek nagyjából az egyharmadát az új autónk fejlesztésére fordítottuk.”

Brawn elmondta, a jövő évi szabályok körül zajló vita nem zökkenti ki a csapat mérnökeit a munkából, és egészen biztos benne, hogy csapata ott lesz a jövő évi sorozatban is.

„Számolni kell velünk jövőre is. Nem hagyjuk, hogy a mostani vita eltérítsen minket a fejlesztési és versenyzési terveinktől” – közölte Brawn, akinek csapata egyike annak az ötnek, amely csak feltételes nevezést adott le a 2010-es idényre.

„A jelenleg kialakult helyzetért mi is felelősek vagyunk. Amikor azt mondom,
»mi«, akkor kollektíven gondolok a csapatokra. Magunkat húztuk bele ebbe a helyzetbe, úgyhogy tanulnunk kell belőle” – fogalmazott Brawn.

„Szeretnénk a helyükre tenni a dolgokat, és megegyezést elérni a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) a sportág jövőjéről. Ha ez sikerül, utána arra kell koncentrálnunk, hogy ez ne fordulhasson elő a jövőben” – jelentette ki az idény első 7 versenyéből Jenson Button révén hatot megnyerő istálló főnöke.

Brawn azt is elárulta, hogy a csapatok szövetségétől (FOTA) kapott támogatás miatt vannak ott jelenleg a Formula–1-ben, és szeretnék ők is visszaadni ezt a támogatást.

Nem állnak azonban minden új javaslat mellé oda, amit bizonyít az is, hogy Brawn nem támogatja egy esetleges új széria beindítását abban az esetben, ha nem sikerülne megállapodni az FIA-vel.

„Nem hinném, hogy ez egy jó ötlet, én nem is támogatom egy új sorozat létrehozását. Ha mégis elindulna egy ilyen széria, akkor abban bizonyára hasonló autók versenyeznének, mint amilyenek jelenleg az F1-ben vannak, és jövőre, csakúgy, mint a Formula–1-ben, abban sem lehetne tankolni” – zárta szavait Brawn.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
10 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
14 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik