Formula–1: az FIA szerint a Ferrarit félretájékoztatták

2008.10.29. 00:38
Címkék
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden közleményben reagált a Ferrari hétfői fenyegetésére. Az olasz istálló ugyanis kilátásba helyezte, hogy 2010-ben kivonul a Formula–1-ből, amennyiben a szövetség bevezeti az egységes motorhasználatot.
„A Ferrarit alighanem félretájékoztatták, mert egyelőre nincs szó arról, hogy az FIA egységes motorhasználatot fog bevezetni” – kezdődik a szövetség kedden közreadott hivatalos állásfoglalása.„Három tervezetet dolgoztunk ki arra vonatkozóan, hogy csökkentsük a Formula–1-gyel járó költségeket, és ezek közül az egyik javaslat az egységes motorhasználat. De ez csak egy javaslat, döntés csak a csapatokkal egyetértésben születhet” – fogalmaz az FIA hivatalos közleménye, amit azután adtak ki, hogy a Ferrari hétfőn kilátásba helyezte, hogy az egységes motorhasználat bevezetése esetén kivonul a „száguldó cirkuszból”.Az FIA közleménye továbbá némi malíciával megjegyzi, a szövetség vezetői örülnek annak, hogy a Ferrari csapat biztos anyagi lábakon áll, de az istállók többsége már egyre nehezebben tudja viselni a Formula–1-gyel járó megnövekedett költségeket, ezért mindenki közös érdeke lenne a költségek csökkentése.
Legfrissebb hírek

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56

Az FIA elnöke olcsóbb motorokat szeretne az F1-ben 2031-re

F1
2026.07.06. 22:55

Szokatlan ítélet Silverstone-ban: Sainz büntetőkört kapott a verseny után

F1
2026.07.06. 15:03

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
2026.07.05. 19:49

Hamilton arra számít, hogy elveszíti a dobogós helyezését Silverstone-ban

F1
2026.07.05. 18:44

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.07.04. 21:38

FIA: eltörölték az elnökre vonatkozó mandátumkorlátozást

Egyéb autó-motor
2026.06.25. 19:02