Hamilton mindent elmondott, amit kellett, mert nem idióta

Vágólapra másolva!
2008.09.22. 23:24
Ahogy azt korábban írtuk, a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága hétfőn Párizsban tartotta meg a Belga Nagydíjon történt Lewis Hamilton–Kimi Räikkönen összecsapás, illetve az azt követő Hamilton-büntetés ügyében benyújtott mclarenes fellebbezés tárgyalását. Az ügyben az érintett brit pilóta is elmondta véleményét. Az ügyben kedden várható az ítélet nyilvánosságra hozása.
Lewis Hamilton vegyes érzelmekkel távozott Párizsból
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton vegyes érzelmekkel távozott Párizsból
Lewis Hamilton vegyes érzelmekkel távozott Párizsból
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton vegyes érzelmekkel távozott Párizsból

A McLaren-Mercedes a fellebbezésen elsősorban az istálló sportigazgatója, Dave Ryan és Charlie Whiting versenyigazgató között lezajlott beszélgetésre igyekezett építeni érvelését, amelyben Whiting az előzés után kétszer is azt mondta, hogy „oké” volt az előny visszaadása.

A kora délután véget ért háromórás meghallgatás után a távozó Hamilton nem nyilatkozott az újságíróknak, ám Mark Phillips, a McLaren ügyvédje megerősítette korábbi álláspontjukat, miszerint a McLaren bizonyítani tudja, hogy Hamilton visszaadta helyzeti előnyét.

Hamilton a tárgyalás után azonnal repülőre ült, hogy Párizsból a hétvégi nagydíj színhelyére, Szingapúrba repüljön. Az autosport.com-nak néhány mondat erejéig sikerült szóra bírni a brit pilótát.

„Bármi is történik, nem aggódom miatta. Csak remélem, hogy a bírák látják az igazságot. Autóversenyző vagyok, amit kitűnően csinálok, ez a dolgom, és ezt szeretem csinálni. Most csak a következő futamra koncentrálok, és remélem, hogy nyerek. Jelenleg egy ponttal vezetem a világbajnoki pontversenyt, és azon vagyok, hogy növeljem” – mondta Hamilton.

A tudósítás szerint, amikor Hamilton kijött a bíróságról, szembetalálkozott Nigel Tozzival, a Ferrari ügyvédjével, és a következőt vetette oda neki: „Autóversenyző vagy? Nem!”

Hamilton kifakadt az ellene felhozott vádakra. „Az lett volna az utolsó, amit akarok, hogy nekiütközzek. Mikor ennyit megtettél már a versenyből, akkor be akarod fejezni a futamot. Nagy csatában voltunk, és nem volt értelme fölösleges rizikót vállalni, szóval le kellett vágnom a sikánt.”

„Azt hittem, hogy visszaadtam az előnyt. És őszintén hiszem most is, hogy így volt” – mondta Hamilton, aki elmondása szerint ezer hasznosabb dologgal – például a szingapúri futamra való felkészüléssel – tölthette volna a napot, ám fontos volt megjelennie, mert a véleményéhez neki is joga van.

„Hosszú és intenzív tárgyalás volt. Elmondtam, amit gondolok, mert ebben a helyzetben el kellett, de ez nem jelenti azt, hogy idióta vagyok. Jogom van a véleményformáláshoz” – mondta zárásul a tavalyi év második helyezettje.



Szavazás

Ön szerint mit dönt Hamilton ügyében az FIA fellebbviteli bizottsága?

Szavazatok száma: 2702

Semmi nem változik, a jelenlegi végeredmény lesz a hivatalos
68 % (1829)
Hamilton visszakapja a győzelmet, de rajthely-büntetést kap a szingapúri futamra
9 % (256)
Hamilton visszakapja a győzelmet, és törlik a büntetését
23 % (617)


A VB ÉLMEZŐNYÉNEK JELENLEGI ÁLLÁSA

1. Hamilton (McLaren-Mercedes)78
2. Massa (Ferrari)77
3.Kubica (BMW Sauber)64
4. Räikkönen (Ferrari)57
5. Heidfeld (BMW Sauber)53
6. Kovalainen (McLaren-Mercedes)51


AZ ÉLMEZŐNY LEHETSÉGES ÁLLÁSA, HA HAMILTON VISSZAKAPJA PONTAIT

1. Hamilton (McLaren-Mercedes)82
2. Massa (Ferrari)75
3.Kubica (BMW Sauber)64
4. Räikkönen (Ferrari)57
5. Kovalainen (McLaren-Mercedes)51
6. Heidfeld (BMW Sauber)51
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik