Button: „Készen állok arra, hogy megnyerjem a világbajnokságot”

2008.07.03. 12:33
Jenson Button magabiztosan várja a vasárnapi Brit Nagydíjat, amely az angol pilóta hazai futama lesz. A Honda versenyzője legutóbbi interjújában azonban nemcsak közeli, hanem távolabbi terveiről is beszélt. Szerinte már elég tapasztalata van ahhoz, hogy egyszer világbajnoki címet szerezzen.
Jenson Button akár világbajnok is lehet?
Fotó: MMTI/EPA
Jenson Button akár világbajnok is lehet?
Jenson Button akár világbajnok is lehet?
Fotó: MMTI/EPA
Jenson Button akár világbajnok is lehet?

Jenson Button jelenleg úgy érzi, hogy a Ross Brown által vezetett Hondánál nagyon jó helye van. Ennek ellenére azért reméli, hogy az istálló az évek során továbbfejlődik, s így egyszer sikerül majd olyan autóba ülnie a csapatnál, amely eséllyel harcol a világbajnoki címért.

„Szeretem, amit csinálok, és most nincs problémám semmivel. Remekül érzem magam” – nyilatkozta Button a hétvégi Brit Nagydíj előtt.

„Amikor hazai pályán versenyezhetek, az egyszerűen csodálatos érzés! Ilyenkor megpróbálok mindig száztíz százalékot kihozni magamból” – tette hozzá a pilóta.

„A csapattal remekül megértem magam, mindig el tudom magyarázni, hogy melyik szakaszon gyengébb, vagy erősebb az autó. Remek emberek állnak mögöttem, akik tudják, mire van szükségem. Keményen dolgozunk, hogy minél jobbak legyünk, ezt csak így lehet csinálni.”

„Huszonnyolc éves vagyok, és ez a kilencedik idényem a Formula–1-ben. Így aztán szert tettem már a szükséges tapasztalatokra, és készen állok arra, hogy egyszer megnyerjem a világbajnoki címet” – fejezte be a rutinos brit.

Mindenesetre Buttonéknak akad még dolguk rendesen, hogy a pilóta vágyait a realitás talajára helyezzék. Az angol versenyző ugyanis az idei világbajnoki sorozatban jelenleg mindössze a tizenhatodik helyen áll három megszerzett ponttal.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
15 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
17 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
17 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
20 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35