Alonso még nem döntötte el, hogy jövőre marad-e a Renault-nál

2008.06.16. 19:12
Fernando Alonso kapcsán májusban felröppent a hír, hogy 2010-től a Ferrarinál folytatja pályafutását. A grandprix.com internetes portál értesülésit az érintettek azóta sem erősítették meg. Alonso egy hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, egyelőre nem tudja, hogy a következő évben hol fog versenyezni.
Fernando Alonso még bízik csapat "feltámadásában"
Fotó: Action Images (archív)
Fernando Alonso még bízik csapat "feltámadásában"
Fernando Alonso még bízik csapat "feltámadásában"
Fotó: Action Images (archív)
Fernando Alonso még bízik csapat "feltámadásában"

„Ez a mostani nem egy jó szezon a számunkra, sajnos az év első fele nem úgy sikerült ahogy terveztük - kezdte hétfői sajtótájékoztatóját a 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet nyerő Fernando Alonso.

A francia Renault istállóhoz idén visszatérő klasszis csalódottsága érthető, hiszen az eddigi hét futam során csak kilenc pontot szerzett a kétszeres világbajnok.

„Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy az idény hátralévő részében jelentősen javuljanak az eredményeink. Most minden energiámmal erre koncentrálok” - mondta Alonso.

A spanyol pilóta hozzátette, hogy jövőjéről a szezon végén fog dönteni, mert addigra kiderül, hogy a sok munkának meg lesz-e az eredménye, és képes lesz-e versenyképes autót adni alá a csapat.

Alonso azt is elmondta, elégedett az elmúlt heti barcelonai tesztekkel, és bízik benne, hogy ennek már a következő, vasárnapi Francia Nagydíjon meg lesz az eredménye.

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA

1. Robert Kubica 42 pont
2. Lewis Hamilton 38
3. Felipe Massa 38
4. Kimi Räikkönen 35
5. Nick Heidfeld 28
6. Heikki Kovalainen 15
7. Mark Webber 15
8. Jarno Trulli 12
9. Fernando Alonso 9
10. Nico Rosberg 8
11. Nakadzsima Kazuki 7
12. David Coulthard 6
13. Timo Glock 5
14. Sebastian Vettel 5
15. Rubens Barrichello 5
16. Jenson Button 3
17. Sébastien Bourdais 2

A KONSTRUKTŐRI VB ÁLLÁSA

1. Ferrari 73
2. BMW-Sauber 70
3. McLaren-Mercedes 53
4. Red Bull 21
5. Toyota 17
6. Williams 15
7. Renault 9
8. Honda 8
9. Toro Rosso 7
Legfrissebb hírek

Sokat várnak az Aston Martin Formula–1-es versenyzőakadémiájára került Nagy Rolandtól

F1
56 perce

„Csak a Ferrarinak adatott meg a luxus” – Alonso szerint jogtalan előnyhöz jutott a rivális az esős Pirelli-teszt által

F1
2026.05.03. 17:59

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
2026.05.01. 16:24

„Előre nem igazán lehet ezt elképzelni, csak megtörténik” – immár apukaként érkezett meg Alonso Szuzukába

F1
2026.03.27. 12:48

F1: Alonso késve utazik Szuzukába, mert apuka lesz

F1
2026.03.25. 15:50

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

Rezgések miatt korlátozza a megtett körök számát az Aston Martin az F1-es idénynyitón

F1
2026.03.05. 08:58

Bemutatták Adrian Newey első Aston Martinját, az AMR26-ost – képek

F1
2026.02.09. 20:45
Ezek is érdekelhetik