Lewis Hamilton felkészült a világbajnoki cím megnyerésére

2008.03.04. 15:46
Alain Prost hétfőn Lewis Hamiltont nevezte meg, a 2008-as év legnagyobb világbajnoki esélyesének, feltéve ha a 23 éves pilóta képes lesz megbirkózni a rá nehezedő eredménykényszerrel. A McLaren-istálló tehetsége, mai nyilatkozatában jelezte: készen áll a feladatra.
Hamilton bizakodva várja a jövő héten rajtoló szezont
Action Images
Hamilton bizakodva várja a jövő héten rajtoló szezont
Hamilton bizakodva várja a jövő héten rajtoló szezont
Action Images
Hamilton bizakodva várja a jövő héten rajtoló szezont

„A tavalyi évhez képest idén mások a csapat elvárásai velem szemben, sokkal nagyobb nyomás nehezedik rám, de ez egyáltalán nem zavar. 2007-ben mindenkit meglepett a jó szereplésem, sikerült bebizonyítanom, hogy számíthatnak rám. Ezek után természetes, hogy a jövő héten rajtoló idényben, már esélyesként kezelnek” – reagált Hamilton a négyszeres világbajnok Alain Prost szavaira.

Az eddigi tesztekről szólva kifejtette, hogy elégedett az időeredményeivel, de a verseny az mindig teljesen más, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az edzésekből.

„Könnyebb versenyévre számítok, mint tavaly, mert már vannak tapasztalataim, amikre építhetek, és nem kell futamról, futamra azt bizonyítanom - mondta a brit pilóta - , hogy van helyem a száguldó cirkusz mezőnyében.”

„Nincsenek kétségeim, tisztában vagyok a céljaimmal: világbajnok akarok lenni!”- jelentette ki határozottan a McLaren Mercedes elsőszámú versenyzője, Lewis Hamilton.

Az istállóval kapcsolatban továbbra is tartja magát az a sajtó hír, hogy Ron Dennis csapatfőnök rövidesen átadja helyét Martin Withmarshnak. A spanyol és brit lapok által már tényként kezelt információt, az érintett ez idáig még nem kommentálta.
Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
19 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08