Pénteken ismét kivizsgálják Lewis Hamilton vasárnapi manővereit

2007.10.04. 13:12
A Nemzetközi Automobil-szövetség által delegált versenybírók péntekre beidézték Lewis Hamiltont a múlt vasárnapi Formula-1-es Japán Nagydíjon történt események miatt, mivel kétségek merültek fel, hogy sportszerűen haladt-e a biztonsági autós szakaszok során. A Kínai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján egyébként Mark Webber ismét azt állította, hogy a McLaren brit klasszisa miatt esett ki Fudzsiban, nem pedig a veszélyes vezetés miatt utólag tíz rajthelyes büntetéssel sújtott Sebastian Vettel hibájának következményeként.
Lewis Hamilton a biztonsági autó mögött
Reuters
Lewis Hamilton a biztonsági autó mögött
Lewis Hamilton a biztonsági autó mögött
Reuters
Lewis Hamilton a biztonsági autó mögött

Az autosport.com úgy tudja, hogy az FIA újabb, bizonyító erejű videofelvételeket szerzett, így elképzelhető, hogy az összetett versenyt két futammal a befejezés előtt 12 pontos előnnyel vezető Hamiltont megbüntetik.

A biztonsági autó a szakadó eső miatt tizenkilenc körön át vezette a Japán Nagydíjat, és az élen haladó Hamilton többször is hirtelen fékezéssel késztette váratlan manőverekre a mögötte lévő versenyzőket. Ekkor még nem történt baj, de amikor Fernando Alonso balesete miatt ismét beküldték a safety cart, akkor Hamilton újabb vitatott fékezése után Mark Webber és Sebastian Vettel összeütközött és kiesett.

„A versenybírók újabb bizonyítékokhoz jutottak és már vizsgálják az ügyet” – erősítette meg az internetes szaklap értesülését az FIA szóvivője.

A Webber kontra Vettel esetet nem rögzítette az FIA kamerája, de a lelátóról az egyik szurkoló rögzítette, amint Hamilton váratlan fékezése miatt az ausztrál és a német pilóta kivédhetetlen helyzetbe került.

A Formula-1 szabályai szerint az élen haladó versenyző nem maradhat le el öt autónyinál nagyobb különbséggel a biztonsági autótól, de a brit sztár ezt megszegte.

„Egyértelmű, hogy Sebastian amiatt jött hátulról nekem, mert Hamilton nem azt tette, amit kellett volna. Pedig a verseny előtti eligazításon azt mondta, mindent a lehető legjobban akar csinálni, de éppen az ellenkezője történt. De legközelebb már tudjuk, mire számíthatunk tőle” – jegyezte meg a Kínai Nagydíj csütörtöki hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján Webber.

A Japánabn rendezett versenyt követően a versenybíróság vétkesnek találta Vettelt, ezért a sanghaji időmérőn elért eredményénél tíz pozícióval hátrábbról indulhat vasárnap.

SZURKOLÓI FELVÉTEL LEWIS HAMILTON "HIBÁJÁRÓL"

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
1 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
17 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
22 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06